KARC Rugby induló letöltés (Rock verzió)

 

SZJA 1% Rendelkező nyilatkozat letöltés!!!
Következő Esemény: RÖGBI FIESZTA, NB I Bajnoki Döntő KARC - gas.hu Battai Bulldogok RK ; 2010.06.19., 17.30 óra, Kecskemét, Széktói Stadion centerpálya;  Edzések: Hétfő, Szerda, Péntek 18 óra, Széktói Stadion 4-es pálya

Versenynaptár 2010 tavasz!!!

Edzések
kadett:

Kedd, Csüt 16.30, Pé 15.30

junior és GAMF:

Kedd 17.00, Péntek 16.30

felnőtt:
Hétfő, Szerda, Pének 18.00

Széktói Stadion 4-es pálya

2010  Június

A Széktói Stadionban dől el a bajnoki cím sorsa
Kecskemét másodszor, vagy Bulldogok harmadszor. Ez a legfőbb kérdés a június 19-i Rögbi Bajnoki Döntőn, melyre 17.30-tól kerül sor a Széktói Stadion center pályáján, de ezt megelőzően az NB II-es helyosztók, a Szuperkupa és a bronzmérkőzés is jó programnak ígérkezik.

2010.06.18.

Döntőben a kecskeméti rögbisek
Szép számban gyülekeztek a nézők a szezon kétségkívül legnagyobb érdeklődéssel várt összecsapására, a tízszeres bajnok Esztergomi Vitézek kecskeméti vendégjátékára.

2010.06.13.

2010  Április

Célegyenesben a rögbi bajnokság
Az alapszakasz utolsó derbijét játssza a KARC rögbi csapata vasárnap a Széktói Stadionban. Vacaru mester tanítványai két fronton harcolnak a bajnoki győzelemért, ugyanis a 15-ös és a 7 fős rögbi bajnokságban is a második helyen állnak jelenleg.

2010.04.25.

A Vitézek is behódoltak Kecskeméten
Óriási presztízscsatát és remek mérkőzést hozott az Esztergomi Vitézek kecskeméti vendégjátéka a húsvéti tojáslabdás rangadón. A múlt szombaton lejátszott összecsapás pikantériája kettős ágról fakadt, hiszen ősszel Esztergomban csupán 6-3 arányban maradt alul a KARC.
2010.04.03.

2010  Március

Gigászok csatája a húsvéti rangadón
Kétség nem fér hozzá, hogy jelenleg három csapat uralja a hazai NB I-es rögbi bajnokságot. Ebből kettő, a jelenlegi második KARC és a harmadik helyezett Esztergomi Vitézek csapnak össze a hétvége rangadóján.
2010.03.30.

A döntőbe jutott az U18 válogatott
A tavalyi eredményét már megismételte az U18 válogatott, ugyanis döntőbe jutott a lettek 13-0 arányú legyőzésével. A sikerből mindkét kecskeméti kivette a részét, végig játszva a mérkőzést Kis Feri még egy céllal is hozzájárult a győzelemhez. A döntőben pénteken este 8-kor a szerbeket verő svédek lesznek az ellenfelek.
2010.03.30.

Győzelemmel kezdett az U18 az EB-n
Mindkét kecskeméti (Kis Feri és Köteles Peti) kezdőként végigjátszotta a Luxemburg elleni C csoportos negyeddöntőt. A 26-11 arányban megnyert mérkőzés azt jelnti, hogy három nap múlva a bolgárokat oktató Lettország lesz a mieink ellenfele a döntőbe jutásért.
2010.03.27.

A Nagyvárad is kipipálva
A hét végi fordulóban Romániában jártak a KARC-osok, akik a Spartans skalpjával tértek vissza. Győzelmükkel tovább erősítették pozíciójukat a tabella második helyén.
2010.03.27.

Idegenben vert bajnokot a KARC
A rögbi NB I hétvégi fordulójának rangadóján legutóbbi nagyarányú győzelmének köszönhetően a második helyre felkapaszkodó KARC a bajnok Százhalombattai Bulldogok otthonába látogatott. Mindkét oldal hiányposztokra erősített a télen, így két nagyon erős kerettel rendelkező alakulat készült egymásnak feszülni.
2010.03.20.

Meggyőző fölény a Száműzöttek ellen
Az időjárás végül megkegyelmezett a feleknek és enyhe, ámbár szeles időben került sor az idénynyitóra, melyen meggyőző játékkal és nagy fölénnyel verte fővárosi ellenfelét a Vacaru alakulat. A KARC fiatal irányítója Adrian Maftei egymaga 19-et termelt csapata 54 pontjából. Az önbizalomra szükség is van, hiszen egy hét múlva a bajnok otthonába látogatnak a kecskemétiek.
2010.03.13.

Sártenger után hó várja a rögbiseket
Nem fogadta kegyeibe az időjárás a rögbiseket, akik az elmúlt három hét során kétszer sártengerben, egyszer pedig bár száraz, de fagyott talajon léptek pályára, ezúttal pedig nagy valószínűséggel hó várja majd szombaton a tojáslabdásokat az Exiles elleni idénynyitón.
2010.03.11.

Az Arad visszalépett a CEE kupa küzdelmeitől
Az átigazolási időszak többszöri lekésését, valamint a CEE szabályainak megszegését követően az ARAD csapata bejelentette visszalépését a CEE Kupától. Így negyeddöntőbeli ellenfele a Bulldogok 15-0-ás igazolt eredménnyel bejutott az elődöntőbe, ahol a Dragon Brno - Temesvár mérkőzés győztesével játszik majd. Az említett összecsapást élőben lehet követni március 14-én vasárnap 13:55-től az alábbi LINK alatti stream-en.
2010.03.10.

Hasznos edzőmérkőzés a Szeged ellen
A bajnoki rajtra készülő KARC szombaton ebédidőben fogadta az NB I jelenlegi 7. helyén tanyázó Szeged csapatát. Az edzőmérkőzés 3x30 perces volt, így Vacaru edzőnek alkalma nyílt minden formációt kipróbáltatni csapatával. A 64-0-ás eredmény ellenére nem tűnt boldognak a kecskeméti tréner, aki még több munkát ígér a bajnoki rajtig.
2010.03.07.

Csúnya verést kapott az Exiles az első tavaszi bajnokin
Az NB I hét végi fordulójában egy mérkőzést játszottak, ahol az Exiles nem éppen illedelmes vendégeként 52-5 arányban nyert a tavalyi bajnok Bulldogok. Csak emlékeztetőül március 13-án az Exiles, március 20-án pedig a Bulldogok ellen kezdi a tavaszi bajnoki évadot a KARC.
2010.03.06.

A Vitézek elbuktak a CEE kupa negyeddöntőjében
Már csak egy csapat maradt állva a CEE kupában, midőn szombaton Ricany-ban 26-10-re  kikapott az Esztergomi Vitézek RK. A szakadó hóesésben és -5 fokban játszott mérkőzés megtekinthető az alábbi LINK-en. A negyeddöntő rendkívül nagy figyelemmel kísért másik magyar vonatkozású összecsapásán a Bulldogok március 13-án lép pályára Arad-on.
2010.03.01.

Szeged ellen a következő edzőmeccs
Március első hétvégéjén a Szeged ellen játszik edzőmérkőzést a KARC csapata. A Gorillák elfogadták a kecskemétiek felkérését és 3x30 perces összecsapáson tesztelik
felkészültségi szintjüket a csapatok. A mérkőzésre március 6-án 12 órától kerül sor a Széktói Stadion 4-es pályáján.
2010.03.01.

2010  Február

Fortuna átállt a Partizánokhoz
A hétvégi esőzésnek köszönhetően óriási sártenger fogadta az RRC (Regional Rugby Cup) második fordulójában a KARC és ellenfele a Partizan Belgrád csapatát vasárnap a Széktói Stadionban. A szerbek majdnem pontosan egy éve már vendégszerepeltek Kecskeméten, akkor szoros meccsen 13-7 arányban diadalmaskodtak a hírös városiak ellen.
2010.02.28.

Kemény ellenfelekkel indul(t) a tavasz
A Temesvár elleni mérkőzés után már megkezdődött a készülődés a következő kemény dió, a szerb listavezető Partizan Belgrád ellen. Az RRC ligás ellenfél nem ismeretlen, ugyanis az előző szezonban kettős vereséget mértek a szerbek a Hírös-városiakra. Eljött hát az idő a revansra.
2010.02.22.

Nehéz ellenfél érkezik edzőpartnerül
Három nappal a kitűzött, de ellenfél híján elmaradni látszó edzőmeccs előtt mégis sikerült beugrót találni, nem is akármilyet. A román első osztály résztvevője, a KARC trénerének Gica Vacarunak előző csapata a Temesvár látogat szombaton 14 órakor Kecskemétre. A felkészülési mérkőzésre a február 28-án esedékes Partizan elleni RRC összecsapás miatt volt égetően szükség.
2010.02.17.

Közel 80 résztvevő az első Nemzeti Akadémián
Sikeres volt az első Nemzeti Akadémia lebonyolítása, mivel három válogatott közel 80 fiatallal és 12 edzővel vette birtokba a Széktói Stadiont, a Bóbis Gyula Sportcsarnokot és a KARC Klubházat. A következő eseményre március 14-én kerül majd sor.
2010.02.14.

Kecskemét ad otthont a Nemzeti Akadémiának
Nagy megtiszteltetés érte a Kecskeméti ARC rögbi szakosztályát, mivel otthont adhat a magyar rögbi történetében egyedülálló kezdeményezésnek a Nemzeti Akadémiának.
2010.02.06.

Február 28-án kezdődik a szezon
Az idei első tétmérkőzést februrá 28-án vasárnap játssza a KARC csapata a Partizan ellen hazai pályán. Az első bajnoki március 13 az Exiles elleni itthon, de addig még edzőmérkőzések várnak a kecskemétiekre. Részletekért kattints a jobb felső sarokban léveő versenynaptár letöltésre.
2010.02.06.

2010  Január

ELKEZDŐDÖTT
A nagy hó és hideg ellenére közel harmincan látogattak ki az első alapozó edzésre. A sok játékkal tűzdelt első tréningen látszott, hogy nagyon sok felgyülemlett energia vár majd megzabolázásra. Bízunk benne, hogy Vacaru mester segítségével a rendelkezésre álló egy hónap alatt össze tudja gyúrni a csapatot a bajnoki rajtra. Gica a tervek szerint két edzőmérkőzést szeretne: ha az időjárás engedi február 13 és 20-i hétvégéken.
2010.01.15.

Február 6-án Kecskeméten lesz a csapatvezetői értekezlet
Immáron hagyományosan a Kecskeméti Klubház ad majd otthont a csapatvezetőknek, az őket érintő legfontosabb információk átadása, közös megbeszélések és nem mellékesen a tavaszi szezon mérkőzésidőpontjainak pontosítása ürügyén.
2010.01.10.

Január 15-én kezdődik az alapozás
Idén rendkívül hosszúra nyúlik a téli pihenő, hiszen Gica Vacaru mester január 15-re tűzte ki az alapozás kezdetét, aki elmondta még, hogy semmi jóra ne számítsunk, mert mínusz 15 fokig a szabadban tervezi az edzéseket. Mi mást is lehetne ehhez hozzáfűzni: nagyon várjuk!
2010.01.01.

2009  December

BUÉK

Ismét KARC-Szilveszter a Klubházban
Minden érdeklődőt szeretettel várunk december 31-én a KARC Klubházban a KARC-Szilveszterre. Kapunyitás 21 órakor.
2009.12.28.

Kellemes Karácsonyi Ünnepeket!
2009.12.24.
Szalagos Karácsonyi Rögbi Kupa
Három általános iskola (Lánchíd, Móra, Petőfi) és mintegy 50 gyermek vett részt az évzáró Karácsonyi Szalagos Rögbi Kupán. A tornát ezúttal is Retkes Tibor a szalagos csapat edzője szervezte, ami rendkívül jó hangulatban zajlott le a Lánchíd Utcai Sportcsarnokban.
2009.12.18.

Jó hangulatú évzáró a Kisbugaciban
A hosszú és megerőltető szezon végén jó hangulatú évzáró banketten vettek részt a KARC jétékosai és családtagjaik. Örvendetes, hogy a kadett csapat is képviseltette magát a több, mint 50 fős rendezvényen. A banketten kerültek átadásra a 2008-2009-es szezon bajnoki bronzérmei is, valamint megtudhattuk, hogy Gica január 15-re hirdette ki az alapozás kezdetét.
2009.12.11.

A KARC edzőjét kérték fel az U20 élére
Újabb sikert könyvelhetünk el a KARC háza-tájáról, mégpedig azzal, hogy Tóth Sándor utánpótlás szövetségi kapitány a kecskemétiek edzőjét Gheorghe Vacarut kérte fel a magyar U20 válogatott edzőjének.

2009  November

Tavaszra halasztódik a decemberre kiírt Partizan meccs
A Partizan kérésére februárra halasztódik a decemberre kiírt RRC 2. fordulóbeli mérkőzés. Előre láthatólag február 27-28-i hétvégén lesz rá lehetőség, hiszen a bajnokság március 6-án fog kezdődni a tervek szerint.
2009.11.31.

Négy kecskeméti a 7s keretben
Két fordulót követően Szlava Kozmenko a 7s válogatott vezetőedzője kijelölte bő keretét, akikkel neki fog vágni a januártól induló felkészülésnek. A keretbe négy kecskeméti játékost hívtak be Tóth Dániel, Schrauf Kont, Gyenes Ede és Túri Pál személyében.
2009.11.30.

December 11-ig edzésben a csapat
Az utolsó bajnoki mérkőzés után egy termáledzéssel (nov.30.) lazul le a csapat, de Vacaru mester tervei szerint egészen december 11-ig edzésben marad. A foglalkozások a Széktói Stadionban, szabadtéren lesznek továbbra is.
2009.11.30.

Kizárás, 5. hely és kevés meglepetés a 7s bajnokság második fordulójában
A pesti helyszín ellenére nem megjelenő Elefántok kizárásával, a várakozáson aluli, bár némileg érthető 5. helyen záró kecskeméti szerepléssel és az összetettben 3. helyre csúszva ért véget az idei 2. forduló a 7s bajnokságban.
2009.11.28.

Körbeverés az idegenbeli győzelmet követően
A hazai kadett csapat késésének és a pálya előkészítésének köszönhetően majd 40 perces csúszással kezdődött a KARC - Exiles mérkőzés a szezonzáró bajnoki fordulóban.
2009.11.28.

Cinkotán kerül sor a szezonzáróra
Változott az Exiles elleni összecsapás helyszíne, nem Leányfalun, hanem Cinkotán kerül sor a mérkőzésre. A pálya a Cinkotai Royal Ground, amit az alábbi  LINK -en találtok.
2009.11.26.

A Népliget ad otthont a 7s Bajnokság második fordulójának
Eldőlt, hogy a korábbi pályáztatáson nyertes Pécs majd csak tavasszal rendez 7-es bajnoki fordulót, mivel a november 29-i etapra a Népligeti Sporttelepen kerül sor.
2009.11.20.

A juniorok megadták az alaphangot az Exiles ellen
Tovább menetel a KARC junior csapata. Egy nappal a nehéz esztergomi mérkőzés után Tóth Daniék megsemmisítő 69-7 (!) arányú vereséget mértek az Exiles Akadémia junior alakulatára. A kirendelt játékvezető sajnos ezúttal sem érkezett meg, de a helyszínen tartozkodó JT elnök, egyébként az Exiles juniorok edzője Steigerwald Alajos és a hazai Szundy István jóvoltából.
2009.11.15.

Újabb szoros mérkőzés, újabb vereség
A szegény embert még az ág is húzza. Gondolhatnák a kecskemétiek, hiszen két héten belül második 3 pontos vereségüket szenvedik el szerencsétlen körülmények között, ráadásul ezúttal célt sem kapva.
2009.11.15.

Örökrangadó újratöltve
A hét végén az ősi rivális Vitézekhez látogat a KARC csapata. Az egy héttel ezelőtti szerencsétlen vereséget követően kettőzött elánnal szállnak harcba a két barát Florin Solosi és Gica Vacaru együttesei.
 
2009.11.13.

Sárdagasztás és bosszantó vereség Belgrádban
A 2009-2010-es RRC soroza
t (tavaly még Interliga) első fordulójában a Royal Belgrade csapatához utazott a KARC. Nándorfehérváron iszonyúan saras pálya és hideg idő fogadta  a kecskemétieket.

2009.11.08.

Nándorfehérvár a következő célállomás
A hét végén Belgrádba ut
azik a KARC csapata, helyi "királyi" alakulathoz. Az ellenfél Royal Belgrade csapatával tavaly már összemérte erejét a KARC, akkor egy szoros és egy sima mérkőzésen alulmaradtak a kecskemétiek, idén új edzővel és új csapattal vágnak neki a küzdelemsorozatnak.
2009.11.06.

2009  Október

Második hely a 7-es bajnokság első fordulójában
A hét végén 12 csapat részvételével rendezték meg a Széktói Stadionban a 7-es Rögbi Bajnokság 1. fordulóját. A nevezés tekintetében a korábbiaktól eltérően nagy érdeklődés egyértelműen a sportág sikeres Olimpiai kampányának köszönhető.
2009.10.31.

Kikapott, de még csoportelső a válogatott
Sajnos nem tudott élni helyzeti előnyével a csoportelső magyar válogatott, miután Odensében 28-17 arányban kikapott a dánoktól. Mivel a szlovénok csak rosszabb egymás elleni eredményüknek köszönhetően vannak mögöttünk ezért tavasszal mindenképpen hozni kell az idegenbeli Ausztria és a hazai Norvégia elleni mérkőzést a csoportgyőzelemhez. A csapatban mind a négy kecskeméti játékos pályára lépett.
2009.10.31.

Bemutatkozik a 7-es rögbi bajnokság
Szombaton megkezdődnek az idei 7-es Rögbi Nemzeti Bajnokság küzdelmei. Az első fordulóra a kecskeméti Széktói-stadion 4-es pályáján kerül sor október 31-én, szombaton 9,30 órától.
2009.10.29.

Baranyi is a dánok elleni keretben
A válogatott edzője Sölösi László behívta a dánok ellen készülő keretbe a KARC sarkazóját Baranyi Róbertet, így vele már négy tagúra bővült a kecskeméti különítmény. A mérkőzésre Odensében kerül sor október 31-én 14 órától.

2009.10.28.

Magabiztos győzelem a spártaiak ellen
Egy hónap után lépett ismét tétmérkőzésen pályára a KARC rögbicsapata és mindjárt egy szó szerint is fekete ellenféllel kellett megküzdenie a Nagyvárad Spartans személyében.

2009.10.25.

Kecskeméten a 7s Bajnokság első fordulója
Az MRgSz Elnöksége október 20-i ülésén elfogadta az olimpián 2016-ban debütáló 7s rögbi honi bajnokságának kiírását. Ennek értelmében október 31-én, szombaton 10 órától Kecskeméten rendezik az első fordulót, előreláthatólag 12 csapat részvételével. A fordulóról a Sport 1 televízió 90 perces összefoglalót ad majd.
2009.10.21.

Ismét nyert a junior csapat
Második mérkőzését játszotta a KARC juniorcsapata, ezúttal is idegenben. A Fehérvár 61-7-es legyőzése után a Szentes csapatát múlta felül 108-12 arányban, ezzel toronymagasan vezeti a tabellát. A következő ellenfél a Bulldogok csapata lesz, de egyelőre még nem sikerült megegyezniük a feleknek az időpontban.
2009.10.21.

Kerek nap a tojáslabdás ünnepen
Egész napos programokkal várták a rögbisek az október 17-én kilátogató nézőket. Előbb a Széktói Stadionban akadt látnivaló, hiszen a román bajnokság élcsapata a Temesvár, valamint a tízszeres bajnok Esztergom voltak a KARC játszótársai.
2009.10.20.

Hárman a dánok elleni keretben
Lépéselőnybe került a magyar válogatott, azzal, hogy október 17-én Ausztria idegenben 13-11-re legyőzte legnagyobb ellenfelünket szlovéniát. Így még nagyobb a tétje az október 31-én Odensében fellépő nemzeti csapatnak, hiszen győzelmével nagy lépést tenne a csoportelsőség és a feljutás felé. Ebben három kecskeméti játékos is segítségre lehet, hiszen Nagyhegyesi, Réfi és Bartus az utazókeret tagja.
2009.10.18.

Két ünnep, két helyszínen a rögbi jegyében
Igazi csemegék és visszatérés a gyökerekhez. Ez is lehetne a jelszava a szombati ünnepségsorozatnak, melyben a közös nevezőt az idén 30 éves fennállását ünneplő kecskeméti rögbicsapat jelenti.

2009.10.15.

Október 31-re halasztódik a 7s bajnokság első fordulója
A koppenhágai döntés fényében és a rangjához méltó szervezés érdekében október 18-ról, október 31-re halasztódott a 7s bajnokság első fordulója, melynek a kecskeméti Széktói Stadion ad helyszínt. Az előzetes nevezések alapján körülbelül 10 nevező csapatra lehet számítani.
2009.10.14.

A szlovénok legyőzése csoportelsőséget ért!
Nagy várakozás előzte meg a 3B csoportot vezető szlovén válogatott vendégszereplését. A magyar csapat rendkívül küzdelmes mérkőzésen a félidőben még 8-7-es vesztésre állt, de töretlen akaraterejének és némi szerencsének köszönhetően begyűjtötte az éppen elégséges 6 pontos győzelmet (18-11), így a helyet cserélt DNY-i szomszédjával. Két hét múlva Dániában újabb nehéz erőpróba vár Neuzer András csapatára.
2009.10.10.

Október 17-én jön a Temesvár
Színesedik az október 17-i jubileumi program, mivel a Temesvár csapata edzőmérkőzésre jelentkezett be Kecskemétre. Kapóra jön a megmérettetés a kék-fehér csapatnak, hiszen szeptember 12-óta nem léptek pályára tétmeccsen Gheorghe Vacaru tanítványai. A mérkőzésen előreláthatólag néhány esztergomi játékos is szerephez jut a KARC csapatában, a két élcsapat edzőinek megegyezése alapján.
2009.10.09.

Minden kecskeméti a 22-es keretben
Az október 10-i válogatott mérkőzés 22-es szűkített keretébe mind a négy kecskeméti játékost jelölte a válogatott szakvezetése. Nagyhegyesi és Bartus kezdőként, míg Réfi és Baranyi a cserepadon kezdi majd a sorsdöntő csatát.
2009.10.09.

A rögbi az Olimpiai programba került!!!
Lélegzetvisszafojtva néztük az élő közvetítést Koppenhágából a NOB 121-ik kongresszusáról. Végül valamivel 11 óra után a végrehajtó bizottság ajánlását megerősítve a golf mellett 89-ből 81 igen szavazattal a rögbi is a 2016-os és 2020-as Olimpia programjára került!
2009.10.09.

Időpontváltozások
Több hetes egyeztetést követően megszületett a megállapodás a Royal Belgrade elleni RRC kupa mérkőzés és az Exiles elleni bajnoki ügyében. A tervek szerint így november 7-én 14 órakor Belgrádban, míg november 28-án szintén 14 órakor Leányfalun lép pályára a KARC csapata.
2009.10.04.

Öten a szlovének elleni keretben
Közeleg a szlovének elleni kulcsfontosságú ENC selejtező, így Neuzer András szövetségi kapitány kihirdette keretét az október 7-én kezdődő agárdi edzőtáborra, melyben öt kecskemétire is számít: Nagyhegyesi Szabolcs, Bartus Gábor, Réfi Attila és Baranyi Róbert mellett a válogatott szakvezetésében a kecskeméti tréner Gheorghe Vacaru is szerepet kap.
2009.10.01.

2009  Szeptember

Második hely a 7s Magyar Kupán
Idén is Székesfehérváron került megrendezésre a 7s Magyar Kupa hét csapat részvételével. A KARC fiatal kerettel a Fehérvár és az Esztergom II csapatát megelőzve jutott az elődöntőbe, ahol magabiztosan verte a Szentes VSC 91-eseket. A döntőben az Eszetrgom 4 célos előnyét a második félidőben hajszál híján ledolgozva 6 pontos vereséggel végül második helyet szerezték meg a Vacaru-fiúk.
2009.09.19.

Jubileumi mérkőzés a GAMF-pályán
Idén ünnepli
45 éves fennállását a kecskeméti GAMF, melynek keretében nagyszabású rendezvényt szervez. Ennek apropóján az 1979-ben a Főiskoláról indult tojáslabdás sport is szerephez jut,
egy 30 éves jubileumi mérkőzés formájában. Ezúton is várjuk a régi játszótársakat, GAMF-osokat és külsősöket, akik valaha mezt öltöttek kecskeméti színekben. A mérkőzés október 17-én délután 15 órától kerül megrendezésre a GAMF pályán!
Jelentkezéseket a kecskemeti.arc@gmail.com címre várunk!
2009.09.15.

Pécs lehet a válogatott mérkőzés helyszíne
Szó, mi szó, az utolsó pillanatban kellett új pályázatot kiírni az október 10-i szlovénok elleni ENC selejtezőre. Esztergom visszalépésével Fehérvár és Pécs jelezte rendezési szándékát és végül az utóbbi pályázatát fogadta el az Elnökség. A Várkői Stadionról képek ITT.
2009.09.15.

Elfogyott az erő a végére
Illusztris vendéget fogadott a KARC rögbi csapata az elmúlt évi bajnok, a Bulldogok személyében. A sorsolás szeszélye folytán már a második körben találkozott a tavalyi bronzérmes kecskeméti és a címvédő battai gárda.
2009.09.12.

Az újdonsült bajnok Kecskeméten
Az Esztergomi Vitézeket a trónról 10 év után letaszító 
gas.hu Battai Bulldogok csapata lesz a KARC ellenfele a rögbi NB I  2. fordulójában, szombaton a Széktói Stadionban.

2009.09.09.

Újra indulnak a junior edzések
Hosszú szünet után ismét újraindulnak az önálló junior edzések. Az első tréningre szeptember 11-én, pénteken 16.30-tól kerül sor a Széktói Stadionban.
2009.09.08.

7-es kupa rendezés Kecskeméten
Az MRGSZ 2009 őszén esedékes szövetségi rendezvényekre kiírt pályázatai közül az október 18-án esedékes 7s bajnokság első fordulójának rendezési jogát a KARC csapatának ítélte. További eseményekért és helyszínekért kattints ide:  
2009.09.08.

A HARK Mladost Zagreb bejutott az RRC főtáblára
Egy hely volt még kiadó az RRC (korábban Interliga) 12-es mezőnyében. A szeptember 5-én játszott selejtezőn a Makarskát búcsúztató HARK Mladost ellenfele a szlovén Olimpija Ljubljana volt. A mérkőzést a horvát csapat nyerte 19-11-re, így biztossá vált, hogy 2010. április 17-én Zágrábba (423km) utazik a KARC csapata.
2009.09.06.

Őszi laphullás az idénynyitón
Június 20-a, a harmadik helyért vívott mérkőzés óta, nem lépett pályára a KARC csapata tétmeccsen. A szezont egy régen látott ellenfél a Fit World Szeged ellen kezdte meg a kecskeméti alakulat.
2009.09.05.

Szegeden kezdődik a 2009/2010-es szezon
Szeptember 5-én kezdődik a szezon a KARC csapata számára. Az idén újra NB I-nek nevezett legfelső osztályban egy divizió 2-es ellenféllel kerültek össze a bajnokságnak új edzői csapattal nekiinduló kecskemétiek. A Fit World Szeged elleni idegenbeli összecsapásra az Etelka sori pályán kerül sor, szombaton 16 órától. A szurkolókat is szállító busz 13 órakor indul a KARC Klubház elől.
2009.09.01.

2009 Augusztus

A Vitézek a Magyar Kupával vigasztalódtak
A gigászok összecsapása ismét nagy csatát hozott, ezúttal a Magyar Kupa döntőjében. A rendkívül változatos mérkőzésen sok hibával játszottak a csapatok, ezt mutatja, hogy védelmi hibák tömkelegéből már az fél óra elteltével 35 pontot láthatott a szépszámú közönség. A félidőben 20-15-re vezető Vitézek végül a második játékrészben egy célt elérve fektették kétvállra az újdonsült bajnokot (25-15).
2009.08.30.

Magyar Kupa Döntő Esztergomban
Augusztus 30-án kerül sor a 2009-es Magyar Kupa döntőre. A párharc két résztvevője az Esztergomi Vitézek és a gas.hu Battai Bulldogok RK. A mérkőzést az esztergomi Ferences pályán rendezik 17 órától.
2009.08.30.

Újra a Széktóiban
Az előzetes várakozásokkal ellentétben nem kell hónapokra elköltöznie a KARC rögbicsapatának, ugyanis a vártnál kevésbé sérült a fogathatjó VB után a 4-es pálya. Ennek ellenére még csak fokozatos terhelést kaphat a gyep, mivel szellőztetés, folyami homokos kiegyenlítés, műtrágyázás és persze sok-sok locsolás vár rá. Mindezek mellett már biztossá vált, hogy az újdonsült bajnok Bulldogok elleni első hazai mérkőzést szeptember 12-én hazai pályán játszhatja a KARC.
2009.08.24.

Elkészült a 2009/2010-es sorsolás
Végre elkészült a bajnoki sorsolás, mely nem tartogatott különösebb meglepetést az előzetes verziókhoz képest. Némi magyarázat és letölthető sorsolás itt található:
2009.08.23.

Második helyen végzett U20-as csapatunk az EB csoportban
A második játéknapon lemásolták a korábbi eredményeket a csapatok, így Moldávia mögött a második helyen végeztek a Magyarok, míg Bulgária lett a harmadik. A magyar csapatból Princz és Tóth Dani játékát dicsérte a FIRA nemzetközi megfigyelője Patrick Robin.
2009.08.23.

Egy győzelem és egy vereség az EB nyitónapján
A magyar U20 válogatott álmosan kezdett, de verte a bolgárokat, majd megroppant a rendkívül erős moldávokkal szemben. További hírek:
www.u20rugby.blog.hu
Sajnos a három kerettag közül Schrauf nem vehet részt az EB-n, mivel az előzetes tájékoztatástól eltérően 11 nap híján nem fért bele a korhatárba. Gyenes leválóként és Tóth összefogóként viszont mindkét meccset végigjátszotta.
2009.08.19.

Három kecskeméti az U20 keretben
Kialakult az augusztus 19-23 között zajló U20 EB csoportmérkőzésre készülő keret, melyben három kecskeméti játékos is helyet kapott:
Princz Ádám, Csépke Csaba, Jámbor Attila (Esztergom); Terhes Zorán, Számfira Zoltán (Szeged); Sznyi Dániel, Zsembery Gyula, Kriskó Tibor, Kálmán Dávid, Janotka László, Karsai Dávid, Bán Gerg, Prakter Attila, (Batta); Tóth Dániel, Schrauf Kont, Gyenes Ede (KARC); Varga András (Biatorbágy), Szakács Richárd (Fehérvár), Antal Lóránt (Exiles), Rónyai Dániel (Szentes). Az U20 EB programjáért kattints ide:
2009.08.19.

Átalakult a KARC edzői stábja
Augusztus 10-től lezárul egy korszak a KARC életében és egyúttal egy új és izgalmas időszak veszi kezdetét. A KARC új vezetőedzője a Temesvárt CEE Kupa győzelemig vezető Gheorghe Vacaru lett.
2009.08.04.

2009 Július

Második lett csapatunk a gyöngyösi strandrögbi tornán
Megkezdődött a 2009-es strandrögbi szezon. Az első tornán foghíjas csapatunk a döntőben hosszabbítás után, a hirtelen halálban vérzett el az Esztergom ellenében. Nagyszerű hangulat, jó mérkőzések a nyár első rögbis eseményén.
2009.07.11.

Beach rugby állomások
2009.07.11. Szombat Gyönyös
2009.07.25. Szombat Velence
2009.08.01. Szombat Balatonlelle
2009.08.15. Szombat Szeged
2009.08.21. Szombat Százhalombatta - Döntő
2009.07.07.

2009 Június

Egy arany és két bronz az idei kecskeméti mérleg
A junior 10-es bajnokságban minden tornát megnyerve toronymagasan lettek elsők a kecskeméti fiatalok, míg a felnőttek csakúgy, mint a kadett csapat a bronzéremig jutott 2009-ben. Ezúton is gratulálunk mindenkinek, aki részese volt ezen sikereknek.

2009.06.21.

Trónfosztás és kecskeméti bronzérem a Bajnoki Döntőn
Két kérdés maradt már csak nyitva a 2008/2009-es rögbi bajnoki szezonban az Extraligában. A bronzért a KARC és az Exiles, míg az aranyért a trónkövetelő Bulldogok és a 11. sorozatbeli bajnokságukra hajtó Vitézek csaptak össze.
2009.06.20.

Nem jutott döntőbe a KARC
Óriási csatában 65 percig vezetve sem tudott döntőbe jutni a KARC csapata. A 10-szeres bajnok esztergomiak hosszabb cserepadjukkal és remek hajrával gyűrték le az erőn felül teljesítő kecskemétieket. Az idén is Vitézek - Bulldogok döntő lesz, míg a bronzért az Exiles és a KARC küzd majd a június 20-i fináléban.
2009.06.06.

2009 Május

KARC 30 éves Old Boys Torna
A hét végén négy országból mintegy 150 rögbis lepte el a Széktói Stadion 4-es pályáját. Az apropó a kecskeméti rögbi 30 éves fennállásának évfordulójára rendezett jubileumi öregfiúk torna volt, melynek keretében a KARC extraligás kerete is megmérette magát.
2009.05.16.

Egy félidőre szólt a hitelesítés
A rájátszás szempontjából tét nélküli mérkőzést játszott a KARC a Bulldogok vendégeként, utolsó alapszakaszi mérkőzésén. Az Ercsiben rendezett találkozón rendkívüli erőpróbára késztették a kecskemétieket az egyre erősődő battaiak.
2009.05.09.

Végre megtört az átok
Február 28-a óta nem nyert bajnoki mérkőzést a KARC csapata. Az Esztergom elleni győzelem után 2 pontos, 19 pontos, majd 1 pontos vereségek következtek. A Nagyvárad elleni mérkőzésen végre újra kecskeméti kezek lendülhettek a magasba.
2009.05.04.

Spártaiak ellen száll harcba a KARC
Már csak két forduló van hátra a rögbi bajnoki szezon alapszakaszából. Vasárnap a román Nagyvárad Spartans lesz az ellenfél a Széktói Stadionban.

2009.05.01.

2009 Április

Újabb toronymagas tornagyőzelem a junior 10-es kupán
Vasárnap Békéscsabán került megrendezésre az idei szezon 4. Junior 10-es kupája. A kecskeméti csapat ezúttal is tornagyőzelmet könyvelhetett el a Fehérvári Vadkanokat és a Békéscsabát megelőzve. Következő torna időpontja május 17. vasárnap Székesfehérvár.
2009.04.28.

Javuló játék, de újabb vereség
A hét végén Leányfaluba látogatott a KARC csapata. Az ellenfél a jelentősen megerősödött és vérmes bajnoki reményekkel teli Exiles gárdája volt.
2009.04.26.

Folytatódik a junior 10-es bajnokság
A hét utolsó napján Békéscsabán kerül sor a junior 10-es bajnokság 4. tornájára. A bajnokságban eddig a mindhárom tornát veretlenül megnyerő KARC csapata vezet. Előzetes hírek szerint a Fehérvár és a Békéscsaba mellett, bajnokságon kívül a Szeged juniorjai is résztvesznek majd a tornán.
2009.04.24.

Zenica, Érd, Brno
Szokatlanul és örvendetesen gazdag program vár utánpótlás fronton tavasszal fiatal rögbiseinkre. Alighogy hazaértek az U18-ok Franciaországból a kontinensbajnokságról, máris újabb különítmény kelt útra, a boszniai Zenica városába az U17 EB felkészítő tornára.
2009.04.24.

Hat kecskeméti csapat jutott a Diákolimpia Döntőjébe
Ismét sikeres rendezésen és ami még fontosabb eredményes szereplésen van túl a kecskeméti utánpótlás rögbi. A hét végi kecskeméti Területi Döntőn hat korosztályban indultak és ötben döntőbe is jutottak a hazai csapatok. 
2009.04.20.

Nem sikerült a bravúr, továbbjutott az RK Partizan
Vajon elúszott-e a hajó húsvétkor Belgrádban, vagy ha halványan is, de pislákol a remény. Ez volt a legnagyobb kérdés a vasárnapi Interliga mérkőzésen, ahol a KARC csapata azt a RK Partizant fogadta.

2009.04.20.

Több száz rögbis és nemzetközi meccsek a Széktóiban
A hét utolsó napján ismét több száz rögbis veszi birtokba a Széktói  Stadion pályáit. Immár ötödik alkalommal lesz házigazdája a Kecskeméti Atlétika és Rugby Club a Diákolimpia Területi Döntőjéne
k, valamint az Interligában a Partizant, míg öregfiúk mérkőzésen az angol Quintin RFC-t fogadják.

2009.04.17.

Magyarország - Ausztria  25-13
A vártnál szorosabb eredmény született a válogatott egyetlen tavaszi VB selejtező mérkőzésén Esztergomban. A Réfit, Nagyhegyesit és Bartust a soraiban tudó válogatott 15-3-as félidei vezetést követően többek között Réfi 40 méteres céljával végül 25-13-ra nyert a sógorok ellen, ráadásul a mérkőzés legjobbjának járó korsót Nagyhegyesi kapta az Osztrák Szövetségtől. GRATULÁLUNK!
2009.04.18.

Ha Belgrád, akkor 15 ember
Mint ahogy ősszel a KBRK elleni túra, így most a Partizan ellen is mindössze 15 ember alkotta az utazó keretet, benne egy új és egy régi-új újonccal. (cikk hamarosan)

2009.04.10.

Megvan a harmadik hely az U18 EB-n
A záróakkord jól sikerült: vereség nélkül két győzelemmel és egy döntetlennel zárta a magyar válogatott a franciaországi kontinensviadalt. A harmadik helyért Bulgáriát múlta felül 15-0 arányban Magyarország. Németh ezúttal 2 pontot vállalt, szokás szerint minden kecskeméti végig a pályán volt. A jegyzőkönyvet itt nézheted meg. GRATULÁLUNK, annál is inkább, mert a magyar válogatott megkapta a torna Fair Play különdíját is!
2009.04.10.

Döntetlen és szomorúság a svédek elleni elődöntőn
Mindössze a több vitt cél döntött szerdán az U18 EB C csoportjának elődöntőjében a Magyarország - Svédország mérkőzésen (17-17). A félidőben ismét 10-17-re álló magyaroknak a második játékrészben sikerült kiegyenlíteniük, de ez sem volt elég a döntőbe jutáshoz. Németh Máté ismét hozta magát, összesen 7 pontot termelt a svédek ellen. Mind a négy kecskeméti fiú kezdett és végig is játszotta a mérkőzést, amiről jegyzőkönyv ITT.
2009.04.07.

Megvan az elődöntőbe jutás az U18 EB-n
Dánia legyőzésével óriási lépést tett a döntőbe jutás érdekében a magyar U18 válogatott a Franciaországban zajló EB-n. Az első félidőben még a dánok vezettek 7-0-ra, de a másodikban sikerült fordítani, nem mellékesen Németh Máté két jutalom és két büntetőrúgása nyomán begyűjtött 10 pontnak köszönhetően. Németh-en kívül, Gyenes és Schrauf is kezdőként, míg Lukácsi csereként lépett pályára. A mérkőzés jegyzőkönyve ITT.
2009.04.04.

Javuló játék, de vereség Esztergomban
A február 28-i bravúr óta nem találja játékát a KARC, bár ugyanez az Esztergomról is elmondható, hiszen Szerbiában és Temesváron is vereséget szenvedtek, egyedüli gyógyírt egy bosnyák csapat a Zenica legyőzése jelentette számukra. (cikk hamarosan)  
2009.04.04.

2009 Március

Négy KARC-os az U18 EB utazó keretben
Tóth Sándor szövetségi kapitány négy kecskeméti játékost (Gyenes Ede, Németh Máté, Lukácsi Tamás és Schrauf Kont) visz Franciaországba az U18 EB-re, ahol a cél a B csoportba történő feljutás lesz. Az április 4-11 között zajló EB-n a magyar válogatott ellenfelei lehetnek: Dánia, Svédország, Csehország, Szerbia, Bulgária, Ausztria, Lettország. A torna hivatalos weblapja itt megtalálható.
2009.03.31.  

Kecskeméti a Szövetség élén
Tisztújító közgyűlés zajlott le a Magyar Rögbi Szövetségben. Fehérvári Tamás elnök és dr. Magyarovics Gyula alelnök nem kívánta újrajelöltetni magát, míg Ispán Lászlóné főtitkár bejelentette, hogy április végétől nyugdíjba vonul. A nap végére az is eldőlt, hogy kecskeméti illetőségű elnöke lesz a Magyar Rögbi Szövetségnek az elkövetkező 4 évre Túri Pál a KARC szakosztályelnöke személyében.
2009.03.27.

Száll egy pofon a szélben
Egymást alulmúlva teljesítő csapatok mérkőzésén a 89 percig vezető KARC-ot meglepte a fiatal Elefántok az utolsó percben vitt céllal és a keresztlécről bepattanó jutalomrúgással (14-12). Rémálom a Temető utcában.

2009.03.21.

Indul a KARC Duna-Turné
Három meccses idegenbeli bajnoki túráját kezdi meg a KARC a hétvégén, melynek érdekessége, hogy egytől-egyig duna menti városokhoz kötődik: március 21. Vác, április 5. Esztergom és április 25. Leányfalu. Az első ellenfél a valaha szebb napokat is megélt Elefántok csapata lesz.

2009.03.20.

Megvan a Partizan elleni két időpont
Hosszas egyeztetés után megszületett az Interliga második körös mérkőzéseinek időpontja:
1. mérkőzés: KARC - Partizan Beograd RK (március 28.)
2. mérkőzés: Partizan - KARC (április 11.)

2009.03.06.

Elérte a válság a rugby turizmust is
Két külföldi csapat szőrén-szálán eltűnt a tavaszi programból a válság miatt. Az angol Writtle Wanderers csapatvezetője a válságra hivatkozva lemondta áprilisi turnéjukat, míg a májusra bejelentkezett walesi Crawshay's Welsh RFC egyenesen felszívódott, semmilyen kontaktjuk nem elérhető. Egyedül az angol Quintin RFC érkezése vehető biztosra, ők április 19-én, vasárnap mérkőznek meg a KARC Old Boys csapatával.
2009.03.05.

2009 Február

Megfáztak a bajnok Vitézek Kecskeméten
A KARC a tízszeres bajnok Esztergomi Vitézeket fogadta, azt a csapatot, akit 2005 novemberéig visszamenőleg csupán kétszer győztek le hazai bajnokin.
Sok kép a mérkőzésről a Baon.hu -n!
2009.02.28.

Kit segít Tél tábornok az idénynyitón?
Mondhatni ott kezdik a rögbisek, ahol abbahagyták az ősszel, már ami az időjárást illeti. Utolsó hazai bajnokijukat november közepén játszották a KARC-osok, egy rendkívül hideg napon, amikor csupán 4 Celsius fokot mutatott a hőmérő higanyszála.

2009.02.27.

Eldőlt, Kecskeméten lesz a február 28-i mérkőzés
Az Esztergom elleni halasztott első fordulóbeli mérkőzés pályaválasztói jogát felcserélték a csapatok, mivel a Vitézek pályáját 30 cm hó borítja. Így február 28-án játsszák a 6. forduló előrehozott mérkőzésen Kecskeméten a Széktói Stadionban 13 órai kezdettel, míg az 1. fordulóból halasztott Esztergom - KARC mérkőzésre április 4-én szombaton kerül majd sor.
2009.02.25.

Indul az 1% szezon
Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is várjuk az SZJA 1% felajánlásokat. A tavalyi évben 88-an gondolták úgy, hogy részünkre ajánlják fel adójuk 1%-át, ami 350 707 forintot ért. Ezúton is köszönjük mindenkinek, aki gondolt ránk és bízunk benne, hogy idén is megtisztelnek bizalmukkal. A rendelkező nyilatkozat letölthető ITT (vagy balra fent).
2009.02.11.

Közgyűlés 2009. február 13.
A KARC Rögbi Szakosztálya rendkívüli közgyűlést tart 2009.02.13-án, pénteken a Lánchíd Utcai Sportcsarnokban este 20 órától. A
fő téma az elvárások és elképzelések ismertetése a tavaszi szezont illetően. Mindenki megjelenésére számítunk.
2009.02.04.

Egyelőre nincs megegyezés a Partizan elleni mérkőzések időpontjáról
Az Interliga 2. körében ismét egy szerb és ráadásul ismét egy belgrádi csapat jutott a KARC ellenfeléül. A KBRK-tól elszenvedett 1. körös vereséget követően ezúttal a Partizan Belgrád vár a kecskemétiekre. A mérkőzések időpontjainak egyeztetése még folyik, megegyezés még nincs, de biztosra vehető, hogy az oda és a visszavágót is márciusban lejátsszák a csapatok.
2009.02.04.

Ismét Kecskeméten a játékvezető és edzőképzés
A KARC Klubháza ad otthont immáron másodszor az MRgSz által szervezett játékvezető és edzőképzésnek február 21-22-én. A kurzust a tavalyihoz hasonlóan ismét
Martyn Hawthorn vezeti majd. Szintén a szombati napon kerül sor a csapatvezetői értekezletre, ahol a tavaszi sorsolás időpontjainak egyeztetése a fő téma.
2009.02.04.

2009 Január

Új képek a fotóalbumban
A Picasaweb segítségével gyorsabb és talán egyszerűbb lesz a fotóalbum szerkesztése. Első szárnypróbálgatások a Pig Killing 2008/2009 témáival megtekinthető ITT.
2009.01.31.

Változott a MALAX Reloaded időpontja
A böllérekkel és Németh Józsibácsival folytatott egyeztetést követően némileg módosult a MALAX Reloaded kezdési időpontja. Minden érdeklődőt és résztvevőt 9 órára várunk a KARC Klubházba.
2009.01.28.

Új főtitkárt választott az MRGSZ Elnöksége
Tisztújítás előtt áll a Magyar Rögbi Szövetség. Ez volt a fő témája a január 23-án pénteken tartott Elnökségi ülésnek, amelyen két fontos ügyben már döntés is született. Az április 1-től nyugdíjba vonuló Ispánné Ria utódának egyedül pályázó Bőhm Balázs kandidálását elfogadta az Elnökség, valamint az idény végéig meghosszabbították Harmath Ákos technikai igazgató szerződését is. Sok sikert kívánunk mindkettőjüknek a magyar rögbi számára talán eddigi legnagyobb kihívásaival teli évére. Az elnökségi ülésről szóló mrgsz.hu cikket elolvashatod itt.
2009.01.23.

Öt KARC-os kitüntetés a Városi Sportnapon
Mint minden évben, idén is sor kerül a Városi Sportnap keretében a kecskeméti színekben kiemelkedő sikereket elért sportolók díjazása. A január 31-én a Városháza Dísztermében tartandó ünnepségen öt KARC-os kap elismerést 2008-as eredményei alapján. A díjazottak felnőtt kategóriában Baranyi Róbert és Fehér Attila, míg az utánpótlás korú játékosoknál Gyenes Ede. Kitüntetésben részesül még a KARC két edzője Adamik Zoltán és Kovács Attila. Gratulálunk nekik!
2009.01.13.

Január 5-én indul az alapozás
Nem sok idő jut a restségre az új évben, hiszen a bejgliizmokat már január 5-től össztűz alá veszi Adamik Zoltán és Kovács Attila vezérletével a KARC csapata. A "foglalkozások" a Lánchíd Utcai Általános Iskolában, a Városi Sportcsarnok konditermében és a domb szerpentinjén kerülnek lebonyolításra. Minden kedves érdeklődőt várunk hétfő, szerda, pénteken 18 órától.
2009.01.03.

2008 November

Veretlenül a tabella élén a KARC juniorjai
A hét utolsó napján meglehetősen zord körülmények közepette került megrendezésre a Junior 10-es kupa harmadik fordulója Kecskeméten a Széktói Stadionban, ahol a KARC mellett a Békéscsaba, a Fehérvár és az Esztergom fiataljai voltak jelen.
2008.11.27.

Az argentin tangó volt a nyerő a szombat délutáni láz-ban
Csontig hatoló szél és szikrázó napsütés fogadta az Extraliga 5.  fordulójában a KARC és a Bulldogok rögbiseit. Ez a párosítás az utóbbi években rendszerint nagy különbségű hazai győzelmeket hozott, de volt rá példa, hogy három apró ponttal bizonyult jobbnak a vendég csapat, ami akkor a bajnoki döntőbe jutást jelentette a Bulldogoknak.

2008.11.25.

A Bulldogok, vagy a KARC fázik majd meg a szombaton?
A zordnak ígérkező időjárás ellenére is pályára lépnek szombaton a rögbisek az Extraliga 5. fordulójában. A KARC régi riválisát a Bulldogokat fogadja a Széktói Stadionban.
2008.11.20.

Kelták ellen a felkészülési mérkőzésen
A KARC külföldi csapatok elleni négymeccses kampánya végéhez közeledik. Az elmúlt hetek szerb és román ellenfeleit követően ezúttal osztrák csapat látogat a Széktói Stadionba.

2008.11.14.

Nándorfehérvári diadal az Interligában
A szerb Royal Belgrade csapatát fogadta Interliga visszavágón a KARC rögbicsapata. A tavalyi széria 5. helyezett alakulata kemény diónak ígérkezett, hiszen az első fellépésen Belgrádban 17-8 arányban bizonyultak jobbnak a kecskemétieknél.
2008.11.12.

Kilencre lapot kell húznia a KARC-nak
A 2008/2009-es Interliga első körének visszavágóját vívja egymással a Kecskeméti ARC és a szerb Kraljevski Beogradski rögbicsapata vasárnap 14 órától. 

2008.11.07.

Nomen est Omen
 
„Spárta két dologról híres: a kemény életmódról, - melyet a mai napig a spártai jelzővel illetünk - és a katonáiról.” Ezt a történelemkönyvből vett idézetet akár szó szerint is vehetnénk a kecskeméti rögbisek hétvégi nagyváradi kalandjainak összefogalalására.
2008.11.03.

2008 Október

Utazás az ismeretlenbe
A bajnokság második fekete lovát, a CSM Oradea Spartans gárdáját teszteli szombaton a KARC rögbicsapata az extraliga 4. fordulójában.
2008.10.30.

KARC on Tour  - Nagyvárad
November 1-én, szombaton Nagyváradra utazik csapatunk a helyi Spartans egyetemi csapatához az Extraliga 4. fordulójában. Nézőket ismét tudunk vinni, csakúgy mint a belgrádi kiránduláson. Indulás reggel 8.00 KARC KLUBHÁZ. Az útvonaltervet megnézheted: ITT!
2008.10.29.

Reményt keltő vereség
A borzasztó  előjelek ellenére jól helytállt és mindössze kilenc pontos hátrányba került a 2008/2009-es Interliga első selejtező fordulójában Belgrádban fellépő Kecskeméti ARC csapata.
2008.10.27.

KARC on Tour  - Nándorfehérvár
Október 25-én Belgrádba utazunk Interliga mérkőzésre. Korlátozott számban tudunk nézőket is vinni (kb 20 fő). Indulás reggel 7.00 DOMUS parkoló. Ha kíváncsi vagy nézd meg az útvonaltervet: ITT!
2008.10.23.

Tojáslabdás csúcstalálkozó Kecskeméten
Október 18-án szombaton mintegy 700 tojáslabdás veszi majd birtokba a Széktói Stadion szinte valamennyi zöld felületét. Diákolimpia, nemzetközi kupameccs és világbajnoki selejtező a napi programban!
2008.10.14.

KARC - KBRK új időpont november 9!
A két csapat október 11-re kiírt első találkozója a szerbek vízumproblémái miatt halasztásra került. Az új időpont a Fehérvár visszalépésével szabaddá vált november 9-re (vasárnapra)  került kijelölésre. A belgrádi turné időpontja továbbra is változatlan (október 25.) maradt.
2008.10.12.

Az Elefántok otthonából hozta el a pontokat az Exiles
A KARC által eddig kipipált két alakulat találkozott a hétvégén Vácott, ahol az Exiles 32-21-re bizonyult jobbnak a fiatal Elefántokkal szemben, akik cseppet sem mondhatni, hogy jól kezdték a szezont, sőt a Fehérvár visszalépésével rögtön a tabella alján találták magukat. Leírni persze nem szabad senkit, hiszen jöhet még Elefántra hó.
2008.10.12.

Nehezen nyert a bajnok az ezüstérmessel szemben
A hétvégén folytatódott a CEE Liga, mely egyben magyar bajnoki forduló is volt. A Battai Bulldogok meglepetésre megszorongatták az Esztergomi Vitézeket, mivel a félidőben három sikeres büntetőrúgásuknak köszönhetően még 9-5-re vezettek a könnyelműsködő vendégekkel szemben. A második játékrészben két háromnegyed akciócélt ért el az Esztergom, amire a battaiak, csak egy büntetővel tudtak válaszolni, így alakult ki a 12-19-es végeredmény. A mérkőzés hamarosan látható lesz a sport1-en is.
2008.10.11.

KARC - KBRK : halasztva!
Az október 11-i Interliga mérkőzésünk a szerb bajnok Kraljevski Beogradski Ragbi Klub ellen a vízumbeszerzéssel kapcsolatos problémák miatt halasztásra kerül. Így a két csapat első összecsapására Belgrádban kerül sor október 25-én, a kecskeméti mérkőzés időpontjáról jelenleg is tart az egyeztetés.
2008.10.08.

A Fehérvár felnőtt csapata visszalépett az Extraligából
Mint azt Gyolcsos Ferenc csapatvezetőtől megtudtuk a Ferhévári Vadkanok Rugby Klub visszaléptette felnőtt csapatát az Extraligából, azonban junior és kadett alakulatai továbbra is szerepelni fognak a korosztályos bajnokságokban.
2008.10.08.

Már nem kísért a múlt
A
KARC - Elefántok
párosítás sokakban rendkívül rossz emlékeket ébreszt, hiszen máig megmagyarázhatatlan módon vesztette el a kecskeméti csapat a júniusi bronzmérkőzést az ormányosok ellenében.
2008.10.05.

A bronzérmest fogadja vasárnap a KARC
Fanyar pikantériája lesz az Extraliga 3. fordulóbeli kecskeméti összecsapásának. Vasárnap ugyanis azt az Elefántokat fogadják a KARC-osok, mely elhalászta a júniusi rájátszásban a bronzérmet előlük. 
2008.10.04.

KARC játékos képviseli hazánkat az Európai Sport Ünnepén
Kecskeméti játékost ért az a megtiszteltetés, hogy képviselheti hazánk rögbi sportját az Európai Sport Ünnepén Párizsban október 5-én vasárnap. Bartus Gábort a KARC javaslata alapján választotta az MRgSz elnöksége, így ő lehet ott az Eiffel torony lábánál vasárnap megrendezésre kerülő sportünnepen.
2008.10.03.

Egykoron harcosok voltak
Élőben láthatta mintegy 300 szurkoló csütörtökön a Széktói Stadion gyepén, ahogy az új-zélandi Manurewa Golden Oldies csapata előadja az ősi harci táncot a HAKA-t. Ezt követően természetesen volt mérkőzés is, de az igazi érdekességet mégis az adta, hogy először láthatott élőben a közönség klubcsapatot a világranglista vezető All Blacks hazájából. 

2008.10.02.

2008 Szeptember

Vendég a Nagy fehér felhő földjéről
Rögbitörténelmi esemény színhelye lesz csütörtökön 17 órától a Széktói Stadion 4-es pályája. Először látogat ugyanis a rögbi világranglistát vezető Új-Zélandról klubcsapat Magyarországra. Az illusztris vendégek az új-zélandi bennszülöttek, a maorik nyelvén Hosszú fehér felhő földjét jelentő szigetország legnagyobb városából Aucklandből érkeznek.

2008.09.30.

Ürömre öröm
Bár az utazás nem várt izgalmakat hozott (koccanásos balesetet szenvedett a csapatot szállító busz), így is nyerni tudott junior csapatunk a Junior 10-es kupa második fordulójában Békéscsabán, megelőzve a hazaiakat és a Fehérvári Vadkanokat.
2008.09.28.

Nyert a magyar válogatott Norvégiában
Az egyetlen kecskemétit Bartust a soraiban tudó magyar válogatott nyerni tudott Oslóban második világbajnoki selejtező mérkőzésén.
2008.09.27.

Nem leltek otthonra Kecskeméten a Száműzöttek
A kecskemétiek hétvégén azt az Exiles (Száműzöttek) csapatát fogadták, melyről sosem lehet tudni éppen melyik arcát mutatja.
2008.09.22.

Merre fújnak majd az új szelek
A hét végén útjára indul a 2008/2009-es rögbi szezon a Kecskeméti ARC extraligás csapata számára. Az ellenfél az elmúlt két évben az NB I-et megnyerő és önkéntes száműzetéséből idén a legmagasabb osztályba visszatérő Exiles gárdája lesz.

2008.09.19.

Elmarad az Öreg Kupa
Ember tervez...de sokszor hiába. Sajnálatos módon az Esztergomi Old Boyok szerda késő este, míg a Liget SE csütörtökön délben jelentette be, hogy az előzetes egyeztetésekkel ellentétben mégsem tudnak résztvenni az Öreg Kupán. Így szombaton az Exiles elleni 13 órakor kezdődő idénynyitó lesz az egyetlen mérkőzés, míg az öregfiúk gőzerővel készülhetnek az október 2-án esedékes új-zélandi csapat fogadására.
2008.09.18.

Idén kihagyjuk a 7-es kupát
Egy kicsit a lehetetlen időpont, de leginkább az erők szétforgácsolódása miatt nem nevez idén a KARC felnőtt 7-es csapatot a kupában, de a többiek sem kapkodják el, hiszen nevezési határidőig mindössze két csapat jelezte indulási szándékát.

2008.09.16.

Kikapott a magyar válogatott Szlovéniában
Sajnos rosszul indult számunkra a 2008/2009-es Európai Nemzetek Kupája, mely a 2011-es Világkupa selejtező is egyben. Az egyik legnagyobb riválisnak tartott Szlovénia otthonában szoros 32-26-os vereséget szenvedett alakulatunk, mely kicsit későn ébredt, hiszen 15-0-ás hátrányba került az első félidőben.
2008.09.13.

Juniorjaink megnyerték az első 10-es kupát
Nem kívánhattunk volna szebb nyitányt az idén először kiírt junior 10-es kupában, hiszen a Fehérvárt, az Elefántokat és a Békéscsabát megelőzve begyűjtöttük első tornagyőzelmünket. Az igazsághoz tartozik, hogy csak akkor lesz életképes ez a lebonyolítás, ha a résztvevő csapatok is legalább olyan komolysággal veszik, mint tettük azt mi. Mindenesetre gratuláció illeti a mieinket. A következő kupára szeptember 28-án Békéscsabán kerül sor. Teljes beszámolót Szalontai Bence tollából itt olvashatsz! 
2008.09.13.

Két KARC-os a Szlovénia elleni keretben
Bartus és Baranyi személyében két játékos képviseli a kecskeméti színeket Szlovéniában a szombaton kezdődő 2011-es RWC selejtezőn.
2008.09.12.

Szezonnyitó és Öreg Kupa egy napon
Már szinte biztos, hogy az Exiles elleni bajnokira pályaválasztói jog felcserélésével mégis Kecskeméten kerül sor szeptember 20-án szombaton, azon a napon, amikor a 2. ÖregKupa is zajlik a Liget SE, az Esztergomi Vitézek és a KARC Old Boys között.
2008.09.11.

25 év Vitézségben
Ezzel a szlogennel indult útjára az esztergomi jubileumi torna, melyen a KARC négy csapattal vett részt. Sajnos mind a felnőtt, mind a kadetteknél szükség volt néhány idegenlégiósra és újabb sérülések nélkül sem úsztuk meg, de elmondható, hogy egy nagyon jó hangulatú tornán vettünk részt.
2008.09.06.

Rejtélyes húzódások nyomában
Sajnos a tavaszi sorozatos sérüléshullám az őszzel is felütötte fejét a csapat háza táján. Előbb a válogatott Réfi, majd Bíró is makacsnak tűnő húzódást szenvedett edzésen, ezért legalább három hetes pihenő vár rájuk.
2008.09.03.

2008 Augusztus

KARC-osok kapitányi noteszokban
A Világkupa selejtezőre készülő felnőtt válogatottban és az U18-asoknál hárman-hárman, míg az U19-eseknél ketten szerepelnek a kecskeméti játékosok közül a szövetségi kapitányok noteszeiben.
2008.08.05.

Szeptember 6-án az első fellépés
Az idei szezont szeptember 6-án kezdjük az Esztergom 25 éves fennállásának tiszteletére rendezett tornán való résztvétellel. A tornán minden korosztályban (kadett, junior, felnőtt és old boys) képviseltetjük magunkat.
2008.08.01.

2008 Július

A Nagyvárad és az Exiles is az Extraligába neveztek
A román bajnokságban legutóbb a másodosztály középmezőnyében végző egyetemi csapat a CS Oradea Spartan valamint a másodosztályt az elmúlt két évben megnyerő Exiles RFC csapata is az Extraligába nevezett a 2008/2009-es szezonban. Előreláthatólag idén a KARC felnőttjei és kadettjei az Extraligában, míg a juniorok a 10-es junior bajnokságban szerepelnek majd. 
2008.07.29.

Anglia egyik legfiatalabb klubja Kecskeméten?
Az angliai Essex megyéből jelentekezett be egy 2009. májusi kecskeméti látogatásra a 2002-ben alakult Writtle Wanderers RUFC csapata. A kapcsolatfelvétel megtörtént, örömmel várjuk a jövő tavaszi látogatásukat, mely a kecskeméti rögbi 30-éves fennállását ünneplő  eseményfolyamába tökéletesen beleillik.
2008.07.25.

Új-Zélandi öregfiúk látogatnak októberben Kecskemétre
Eddig soha nem látogatott még  új-zélandi klubcsapat hazánkba. Azonban 2008.október 2-án kis sporttörténelmet írunk ebben, hiszen a Manurewa Golden Oldies nevű alakulatot látjuk vendégül egy barátságos mérkőzés erejéig.
2008.07.20.

Szerb ellenfél jutott az interliga őszi nyitányán
A tavaly nagy sikerű rendezvényeként a horvát, szerb, szlovén, bosnyák és magyar csapatokat tömörítő Interliga ősztől bolgár együttessel is bővül. A KARC idén a tavaly a battaikat az első fordulóban kiverő és végül az ötödik helyet elérő szerb Kraljevski Beogradski Ragbi Klub gárdáját kapta ellenfélül.
2008.07.09.

Változott az őszi ÖregQpa időpontja
Az élet és az első osztálybe feljutott KTE sorsolása úgy hozta, hogy az őszre tervezett, idén másodszor kiírt ÖregQpa egy héttel a tervezetthez később, tehát szeptember 20-án kerül megrendezésre. A meghívottak között osztrák, horvát és magyar alakulatok neve merült fel.
2008.07.08.

Bővült a KARC család!
2008.07.07-én reggel 5:30-kor újabb taggal bővült a KARC család Kovács Marcell személyében. Kovács "Kicsi" Joe második csemetéje és édesanyja is jól vannak. Paraméterek: 3450g, 50cm. Ezúton is gratulálunk!!!!
2008.07.07.

2008 Június

Trónfosztás, vagy jubileum?
A szombati bajnoki döntővel véget ér a hosszúra nyúlt 2007/2008-as rögbi szezon. Idén Esztergomba költözött az elmúlt két év nagy sikerű kecskeméti rendezvénye a Rögbi Fieszta... 
2008.06.20.

2008 Április

Rekordnevezés a kecskeméti Diákolimpián
Óriási megtiszteltetés érte a KARC Rögbi Szakosztályát, hiszen a sportági szövetség a kecskeméti klubot kérte fel a Magyar Köztársaság Kupa Döntő és a Diákolimpia Területi Döntőjének áprlis 19-i megrendezére.
2008.04.16.

Kecskemét először, vagy Esztergom harmadszor?
A Magyar Köztársaság Kupa Döntője, mint a nap fő attrakciója a centerpályán zajlik majd szombaton 17 órától . A két résztvevő csapat a Kecskeméti ARC és az Esztergomi Vitézek Suzuki RK gárdája. 

2008.04.16.

Nem az esztergomiak vitézkedtek
A sors(olás) szeszélye folytán egy héten belül kétszer néz farkasszemet egymással a KARC és a Vitézek csapata, lévén a hétvégi bajnoki mérkőzés és az április 19-én Kecskeméten, a Széktói centerpályán megrendezésre kerülő Magyar Kupa Döntő párosítása megegyezik.
2008.04.14.

Egy héten belül kétszer az Esztergom ellen
Négy mérkőzést rendeznek a Széktói Stadionban, tehát Igazi rögbis csemegét ígér a szombati nap. Az ellenfél a listavezető Esztergomi Vitézek Suzuki csapata további garancia arra, hogy a kadett mérkőzéstől a felnőttön és junioron át az öregfiúkig színvonalas csatákra lehet számítani.
2008.04.11.

Öt orrhosszal előttünk
Cikk hamarosan a Batta elleni mérkőzésről...

2008 Március

Az Elefántok ellen indul a szezon
A szezonban már harmadszor fog találkozni egymással az Elefántok és a KARC gárdája aminek a vendégek örülnek kevésbé, hiszen az eddigi 2 mérkőzésen kerek 100 pontot hintettek nekik a KARC-osok 21 ellenében.
2008.03.29.

Nem sikerült a bravúr az U18 EB-n
Svájc harmadszor is borsot tört a mieink orra alá, ezúttal a C csoport döntőjében 20-0-ra múlta felül a magyar válogatottat. Így a helvétek jutottak fel a B csoportba, de a mieink is vitathatatlanul nagy fegyvertényt hajtottak végre Dánia és Bulgária legyőzésével, valamint a csoportdöntőbe jutással.
2008.03.21.

Kövesd élőben a Magyarország - Svájc csoportdöntőt
Megteheted a Fira-Aer honlapján március 21-én, pénteken 15:30-tól! 

2008.03.20.

EB csoportdöntőt ért a bolgárok elleni győzelem
Amiben csak reménykedtünk az elején, bekövetkezett! A magyar U18 válogatott élete legjobb eredményét ostromolja, mivel Bulgária legyőzésével a csoportdöntőbe jutott. Európa legjobb 16 utánpótlás csapata közé jutás a tét március 21-én a Svájc elleni döntőben.
2008.03.20.

Fél órányi előnnyel indult a liverpooli gyors
Egyetemi oktatófilmnek indult, mégis szoros lett a Liverpool University csapatának vendégjátéka Kecskeméten.
2008.03.17.

Irány az elődöntő az utánpótlás EB-n
Nagyszerű rajtot vett Tóth Sándor csapata a trevisoi U18 EB-n. A negyeddöntőben a dánokkal találkozó magyarok első célját a kecskeméti Tóth Dani szerezte!
2008.03.16.

Öt KARC-os az EB keretben
Gyenes Ede, Tóth Antal Máté, Tóth Dániel, Lukácsi Tamás és Schrauf Kont érdemelte ki teljesítményével Tóth Sándor szövetségi kapitány bizalmát és ülhet fel a Trevisoba tartó buszra március 14-én. GRATULÁLUNK!
2008.03.10.

Továbblépett az Esztergom az Interligában
A hét végén Zágrábban lépett pályára az Interliga küzdelmeiben a legjobb nyolc között egyedüli magyar csapatként állva maradt Esztergomi Vitézek RK. Koller és Deli célaival, valamint Foster büntetőjével 13-6-os győzelmet aratott a magyar bajnok, ezzel továbblépett a legjobb négy közé.
2008.03.09.

Játékospiaci keringő
Fura ilyet írni, de talán még soha ilyen mozgalmas tele nem volt játékosmozgás tekintetében a honi rögbiéletnek. Olvass zuhanyhiradót!
2008.03.07.

Liverpooli csapat érkezik Kecskemétre
A felkészülési mérkőzések sorát egy ízig-vérig futball-városból érkező rögbicsapattal a Liverpool Rangers-szel folytatják a KARC-osok. A liverpooli gárda mely egyébként egyetemi csapat közel 40 játékossal érkezik a magyarországi túrára.

2008.03.06.

Eldőlt a Kupadöntő időpontja
Az Esztergomi Vitézekkel történt egyeztetést követően megváltozott a Kupadöntő időpontja. A mérkőzésre Kecskeméten a Széktói Stadion centerpályáján (!!!) kerül sor 2008. április 20-án 14 órától.
2008.03.05.
Elfújta a szél
Mindössze 35 percet engedélyezett az időjárás a KARC első felkészülési mérkőzésén mielőtt lecsapott a vihar a tojáslabdásokra. Vajon lehet kétszer ugyanabba a folyóba lépni? 

2008.03.01.

2008 Február

110 pillanat 2007-ből szöveg nélkül
Nézegess 2007-es pillanatokat, vicceseket és kevésbé azokat. Emlékezzünk együtt!

2008.02.20.

Dániával kezdenek az U18-asok
Bár még csak most érkezik a finiséhez az U18-asok felkészülése, már mindenki a március 15-i Dánia elleni mérkőzésről álmodozik.

2008.02.20.

Az első edzőmeccs az Exiles ellen lesz
Bár pályára csak február 25-től vonulnak a fiúk, de március 1-én már edzőmeccsen próbálhatják ki magukat az Exiles csapata ellen. A mérkőzésre a Széktói 4-es pályán kerül sor 14 órai kezdettel.
2008.02.20.

Szuper hétvége a KLUB-ban!
Rambo II Party, Szuper 14 meccsek és Szuper 40-esek a KARC Klub hétvégi műsorán!

2008.02.14.

Akár 3500-ba is fájhat az igazolás idén
Fizetős sportorvos, regisztrációs díj, kiskapuk. Klikkelj az egészségügyi reform sportolókat érintő vetületéhez. 
2008.02.13.

Bővült a család!
Február 13-án megszületett Asztalos Miklós (alias Rambo II). Paraméterei 4 kg és 56 cm! A KARC (egyesek szerint Fradi) család új tagja és édesanyja is jól vannak. Ezúton is gratulálunk!
2008.02.13.

Matematikai az esély a 2011-es RWC kavalifikációra
Jose Epalza az IRB felnőtt versenyekért felelős menedzsere jóvoltából most már mi is tudjuk hogyan juthat ki válogatottunk a 2011-es Rögbi Világkupára. Nézz rögös utat Új-Zélandig, merülj el a mi lenne ha kérdésben és latolgass esélyeket.
2008.02.06.

Közel negyvenen a kecskeméti képzésen
Az előzetes jelentkezések alapján 37 jelenlegi és reménybeli játékvezető
hallgatja majd végig a skót Martyn Hawthorn IRB level 1. képzését a KARC Klubházban február 2-3-án. A kecskemétiek részéről örvendetes, hogy az eddigi egyetlen aktív játékvezető Adamik Zoltánon kívül Szundy István, Szitás Ádám és Simsi Géza is az újoncok között koptatja majd a padot a hétvégi fejtágításon. Reméljük mihamarabb találkozunk velük új minőségükben is a pályán.
2008.02.01.

2008 Január

Múlt, jelen és jövő a Kecskeméti Sportnapon
Január 26-án 13 órakor a Városháza dísztermében kerül sor a Kecskemét Város Sportjáért díjátadásra, melynek keretében a 2007-ben sikereket elért edzők és versenyzők előtt tiszteleg a város. A KARC rögbi szakosztályát egy edző és három játékos képviseli.
2008.01.26.

Egy hónapon belül kétszer találkozunk a Vitézekkel!
Megszületett a véglegesnek mondott tavaszi versenynaptár, mely az előzeteshez képest jónéhány változtatást tartalmaz, többek között a Magyar Qpa Döntőjének március 15-re történő előrehozását. Véss be dátumokat a naptáradba.

2008.01.25.

Egy héttel tolódik a játékvezetői és edzői konferencia
Most már biztos, hogy az eredeti tervekhez képest egy héttel később, tehát február 2-3-án kerül sor a KARC Klubházában tartandó játékvezetői és edzői konferenciára. Az előadók között a skót Martyn Hawthorn
a legnagyobb név, de külön szekciója lesz a KARC orvosának Szikszay Dénesnek is. A program nyitott, így minden érdeklődőt szeretettel várunk:
2008.01.22.

Hat KARC-os az U18 EB-n?
Alig két hónap van már csak a visszaszámlálásból és még hat fiatal kecskeméti játékosnak van esélye bekerülni a március 14-én startoló trevisoi U18 EB-re utazó keretbe.
2008.01.21.

KARC Disznótor!
Talán csak a legvénebbek emlékeznek az 1933. decemberi közös disznóvágásunkra. Micsoda nap volt és micsoda lakoma a 300kg-os disznóból. Átélheted újra kicsiben, 2008.január 19-én, ráadásul egész nap ehetsz és persze a welcome eperpálinka sem marad el.
2008.01.15.

Fontos dátumok a 2008-as szezonból
Kezünkbe akadt a 2007/2008-as bajnokság tavaszi versenynaptárának alfa verziója. Kupa és bajnoki döntő, válogatott meccsek. Nézegess fontos dátumokat! 

2008.01.04.

Játékvezetői konferencia Kecskeméten
A Magyar Rögbi Szövetség Játékvezetői Testülete a KARC Klubjában szeretné megtartani éves játékvezetői értekezletét és továbbképzését, melyre a hazai sípmesterek mellett, horvát, szerb, szlovén, szlovák és osztrák bírókat is meghívnak, valamint szívesen látják a magyar edzői kart is. Az eseményre a tervek szerint január 26-27-én kerül sor.
2008.01.04.

Január 7-én indul az alapozás
Mint azt Adamik Zoltán edzőtől megtudtuk, fakultatív edzésekre már csak a héten van lehetőség, mivel a téli alapozás január 7-én hétfőn hivatalosan is a kezdetét veszi. Az edzők mindenesetre köszönik megvannak, de semmi jót nem ígérnek! :o)
2008.01.03.

2007 December

Visszaemlékezés a 2007-es évre
Biztos lehetne még vagy egy tucat emlékezetes pillanatot ide sorolni a KARC 2007-es esztendejéből, de egyrészt nekem most ennyi jutott eszembe, másrészt így mindenkinek megadatik a lehetőség, hogy hozzátegye a maga gondolatait. Klikk!
2007.12.31.

Esztergomi játékos az év legjobbja
1992 óta szavaznak minden évben a Magyar Rögbi Szövetség tagjai az Év Játékosa cím  jogos tulajdonosára. 
2007.12.17.

Jöttek, láttak, győztek
A globális felmelegedés, vagy a zsúfolt versenynaptár az oka, de tény hogy ilyen későn még soha nem játszott mérkőzést a kecskeméti rögbicsapat.
2007.12.03.

2007 November

Pénteken érkezik a Makarska Rivijera
Román játékvezető fogja fújni a Kecskeméti ARC szombati interliga mérkőzését. A horvátok pénteken érkeznek, és bár ők a legkevésbé sincsenek hozzászokva a fagypontot alig meghaladó hőmérséklethez, azért mi sem repesünk az örömtől a higanyszálat látva.
2007.11.27.

Csípős hidegre számíthatunk szombaton
Néhány napja még reménykedhettünk, hogy kihúzzuk bundabugyi nélkül a szombati interliga mérkőzésig, de mostanra igen borúlátóak az előrejelzések.
2007.11.26.

A KARC a Magyar Qpa döntőjébe jutott
Talán még sosem járt kecskeméti rögbicsapat Leányfalun, kivéve tán, a hősidőket, amikor Esztergomba tartván, véletlenül a hosszabb és kanyargósabb 11-es útra keveredett a csapatot szállító busz, s bosszankodva suhantak át a csendes falu főutcáján. 
2007.11.24.

Újkori kecskeméti telepesek a honi rögbitérképen
A régmúlt időket idéző kirajzás folyik mostanság a KARC háza táján. Játékosai a hőskor óta nem látott módon és meglepő helyeken tűnnek fel a hazai rögbisport palettáján.
2007.11.22.

Kovács Attila az U18 válogatottnál?
Meg nem erősített hírek szerint a KARC utánpótlás, valamint felnőtt csapatának trénere kap felkérést az U18 válogatott edzői posztjára. Az utánpótlás szövetségi kapitány Tóth Sándor a napokban hosszas telefonbeszélgetésen egyeztetett a kecskeméti trénerrel a közös jövőről.
2007.11.19.

December 1-én jönnek a horvátok
Illusztris vendég érkezik december 1-én Kecskemétre a horvát bajnokság második helyezettje a Makarska Rivijera személyében. A sors(olás) másodszorra hozza össze a két szomszédos ország csapatát, hiszen 1998-ban a bajnokok kupája sorozatban már találkoztak.
2007.11.18.

Bartus célt vitt a bolgároknak
A második félidőben becserélt kecskemétiekkel lendületbe jött a válogatott és 6-10-es félidőt követően 6-32-re diadalmaskodott Bulgáriában. A hajrában a harmadik válogatott mérkőzését jegyző Bartus is felíratkozott a célvivők listájára. GRATULÁLUNK!
2007.11.17.

Csipkerózsika 60 percig aludt
Már-már unásig jár a KARC Vácra, hiszen egy hónap leforgása alatt immáron harmadszor tették tiszteletüket a Hírös városiak Elefántiában. 
2007.11.05.

2007 Október

500 diák kergeti majd a tojáslabdát a Széktói Stadionban
Rekord nevezés érkezett a Diákolimpia kecskeméti területi döntőjére, mely november 3-án szombaton 10 órától kerül megrendezésre a Széktói Stadionban. A jelentkező 54 csapattal több, mint 500 gyermek fog érkezni!
2007.10.31.

Magyarország - Norvégia 5-3!
Bartus önfeláldozó mentése is kellett a hajrában, hogy itthon tartsuk a pontokat a vikingekkel szemben.
2007.10.27.

Óraváltással fűszerezett junior és kadett bajnoki évadzáró
Vasárnap, október 28-án az első fordulóból halasztott KARC - Fehérvár kadett és junior bajnoki mérkőzések kerülnek megrendezésre a Széktói Stadionban. A fiatalabbak 14, míg az idősebb juniorok 15 órától mérkőznek meg a Vadkanokkal.
2007.10.27.

Vikingek portyáznak Alba Régiában
Norvégia ellen meccsel a KARC-os Bartus Gábort és Tóth Richárdot is sorai között tudó magyar válogatott a remény életben tartásáért szombaton Székesfehérvárott.

2007.10.26.

Junior virtus az utánpótlás Magyar Qpa Döntőben
Hideg, eső, kevés csapat, béna, de legalább rugalmas lebonyolítás, a döntőben minimális vereséget szenvedő csonka KARC csapat. Olvass Magyar Qpa beszámolót!
2007.10.24.

Csak a juniorok utaznak az utánpótlás Magyar Qpára
Október 23-án rendezi a Szövetség az Utánpótlás Magyar Qpa küzdelmeit, melyen a KARC junior csapatával képviselteti magát. A szokás szerint minden logikát nélkülöző lebonyolításnak megfelelően 15 perces mérkőzések alapján dől el a junior Qpagyőztes kiléte. A KARC a Fehérvárral kezd majd, míg az Esztergom a Battával meccsel, 15 perc alatt tehát egy csapat sorsa megpecsételődik (csomagolhat is), míg a két győztesre és a jobbik vesztesre a házigazda Elefántok "előre kisorsolt" gárdája vár majd a további küzdelmekben...
2007.10.20.

Meghúztuk az oroszlán bajszát...
A forduló rangadóján nem született meglepetés, avagy az esztergomi boszorkánykonyhán megint kifőztek valami újat, amire nincs még ellenszere a hazai csapatoknak.
2007.10.16.

Ki fog Vitézkedni Esztergomban?
Közel 16 éve kezdett el íródni az Esztergom és Kecskemét közötti hivatalos rögbitörténelem, midőn az első bajnoki évadban 1991. november 3-án a Vitézek meglepetésre 10-10-es döntetlent értek el a GAMF rögbi csapata ellen.
2007.10.11.

Először találhat gazdára a rögbis Öreg kupa!
Hagyományteremtő jelleggel idén először rendezi meg a KARC Old Boys csapata az „Öreg Kupa” névre keresztelt Nemzetközi Rögbi Tornát.
2007.10.10.

Elpáholt Elefántok
Olvass rövid beszámolót a váci kiruccanásról! 
2007.10.09.

Gyorshír: Elefántok - KARC      7 - 57
Az első idegenbeli bajnokin is begyűjtötte a KARC a három pontot. A drasztikusan megfiatalított Elefántok ellen 26-0-ás félidő után 57-7-re nyertek a kék-fehérek.
2007.10.06.

2 in 1 Születés- és névnap egyben
Zúzapöri, Műbajúsz, Pálinka, miegymás, szombaton este 8-tól a Klubházban!!!
Amik lesznek még:
Ausztrália - Anglia felvételről (az otthon maradóknak 15 órától élőben is) valamint Új-Zéland - Franciaország 21.00 órától LIVE!!!
Műbajúsz ünnepi beszéde, valamint a negyeddöntő mérkőzéseinek értékelése szinkrontolmáccsal 23.00 órakor.
2007.10.05.

Kecskeméten lesz a Diákolimpia
Az MRgSz felkérése alapján november 3-án, szombaton Kecskemét adhat otthont az idei Rögbi Diákolimpiának. A rendezvényen a 6 éves korosztálytól az egyetemi csapatokig közel 500 rögbis fogja kergetni a tojáslabdát a Széktói 3-as és 4-es pályán.
2007.10.04.

Mégis idegenben az Esztergom ellen
Az október 13-i KTE - Fradi mérkőzés miatt csak korlátozott mértékben kaptunk a Széktón pályaidőt és mivel aznap már az ÖregKupáért küzdenek az old boys csapatok ezért az eredeti kiírásnak megfelelően nem kerül felcserélésre az Extraliga mérkőzés pályaválasztói joga. Így tehát vasárnap Esztergomba utazik a KARC csapata, ahol az Extraliga 4. fordulójában összeméri erejént a Vitézekkel.
2007.10.04.

És nemzetközivé lett...
Az osztrák testvérklub, a Vienna Celtic csapatának bejelentkezésével végre nemzetközivé lett a régóta szerveződő október 13-i ÖregKupa, így ha az eredeti elképzeléseknél ugyan szerényebb keretek között, de az Esztergom és a KARC részvételével háromcsapatos viadalra kerül majd sor jövő szombaton 15 órától rögtön a KTE - Fradi meccs után.
2007.10.04.

2007 Szeptember

Megint nem ment a 7-es Magyar Qpán
Idén sem láttunk sok újat a nap alatt. Esztergomi győzelem, béna szervezés, várakozáson aluli, de nem meglepő KARC szereplés. Lehet, hogy mégsem megy ez nekünk?

2007.09.29.

19 spártai
Az elvesztett júniusi elődöntő okán fájó apropója, de annál nagyobb presztízs-tétje volt a hétvégi rangadónak, a tavalyi bronzos KARC és ezüstérmes Bulldogok összecsapásán.
2007.09.24.

Lesz-e még egyszer Széktón kutyavásár?
A honi tojáslabda-bajnokság legfelsőbb osztályában a második fordulóra kerül sor a hétvégén. A KARC ezúttal azokat a Bulldogokat fogadja, akik nagy meglepetésre a nyáron a Széktói Stadionban ütötték el a döntőbe jutástól a Hírös-városiakat.

2007.09.20.

Edzőváltás a rögbiseknél
2007. augusztus 31-gyel Razvan Popovici munkaviszonya megszűnt a Kecskeméti ARC-vel. Az edzői teendők ellátását átmenetileg az Adamik Zoltán - Kovács Attila edzőpáros végzi.
2007.09.04.

2007 Augusztus

Kemény edzőmeccsel indul a szezon
Kemény, de annál hasznosabbnak ígérkező edzőmérkőzéssel indul a szezon a KARC-osok számára. A kicsit álmosan készülődő csapat a felvidékre látogat el, ahol a bajnoki rajt előtti utolsó szabad hétvégét kihasználva az esztergomiak meghívásának tesznek eleget. A mérkőzés szeptember 1-én (szombaton) 16 órától kezdődik.
2007.08.27.

Elindultak az U20-asok a prágai EB-re
Vasárnap útra keltek a magyar U20 válogatott tagjai Prágába a korcsoportos EB-re. A csapattal tart három KARC-os is: Bartus személyében a válogatott csapatkapitánya, Baranyi és Réfi pedig a tolongás erősségeiként segítik majd a címeres mezes csapatot a minél jobb eredmény elérésében.
2007.08.26.

Remek hangulatú volt az 1. Békafogó party
Bár a sokak által várt video disco elmaradt és a tüzijáték is csak a másnapi takarításnál került elő, minden bizonnyal lesz még folytatása a békafogó party-nak, mely sikeréről mi sem tanúskodik jobban, mint a közel 60 főt számláló résztvevősereg.
2007.08.26.

Könnyebb ágon a Magyar Qpában
Bár nem kell azért fültől-fülig vigyorra gondolni, Fortuna végre rámosolygott kicsit a KARC-osokra a Magyar Qpa sorsolásán. A meglepetésre mindössze 6 nevező csapatot így két hármas csoportba sorsolták, melynek eredményeképpen a KARC az Exiles és az Elefántok vendégeként kell, hogy kivívja a csoportgyőzelmet, míg a másik ágon az Esztergom, a Batta és a Szeged-Szentes vegyes küzd majd a döntőbe kerülésért.
2007.08.25.

Csapatvezetői értkezlet, kupasorsolással
Augusztus 24-én tartja a Játékvezető Testület (JT) és a Versenybizottság (VB) a bajnokságot megelőző eligazítását, valamint az idéntől újra 15-ös csapatokkal lebonyolítandó Magyar Qpa sorsolását. A dolog szépséghibája, hogy egy héttel a Qparajt előtt még nem tudják a csapatok, hogy utaznak, vagy otthon játszanak, az ellenfél kilétéről már nem is beszélve...
2007.08.21.

KARC Közgyűlés 2007
A 2007-es évi rendes KARC közgyűlésen elnököt, elnökséget és egyéb tisztségviselőket választottak, Alapszabályt módosítottak és a triatlon szakosztállyal bővültek. Gyorshír a közgyűlési történésekről.
2007.08.16.

Papaparty vol.2.
A nyár és a szabadságolások kellős közepén a várakozással ellentétben ismételten szép számban voltak résztvevők a pénteki Papaparty-n, melyen még a svábországból időlegesen hazatért Hegedűs Torma József Zsolt (alias Hege) a klub leghosszabb nevű játékosa is tiszteletét tette.
2007.08.11.

Három osztályban 19 csapat vesenyez 2007/2008-ban
Végre valahára befutottak a nevezések és elkészült a 2007/2008-as bajnoki kiírás tervezete. Ebben 5 extraligás, 6 NBI-es és 8 NB II-es csapat szerepel. Az új szezonban Medvék, Cápák, Oroszlánok és Mókusok is összecsapnak majd egymással...
2007.08.10.

Elfogták a betörőt!
A forró nyomon elindult kutatásnak ritkán látható gyors eredménye született, mivel a rendőrség a mai napon elfogta a beismerő vallomást is tevő tettest. A minden bizonnyal sokáig elhúzódó eljárás ellenére nagy az öröm a csapat háza táján, hisz így esély mutatkozik az anyagi kár megtérítésére és az esetnek visszatartó ereje is lehet a jövőre nézve!
2007.08.09.

Betörtek a Klubházba!
Sajnálattal közöljük, hogy klubhelyiségben, valószínűleg az éjjel betöréses rablás történt. Kérünk mindenkit, hogy figyeljetek, és aki hallott, vagy látott valamit, az jelezze felénk. A rendőrségi helyszínelés megtörtént. A kár az előzetes felmérések szerint az összetört ablakon túlmenően a pénztárgép és a benne lévő összes készpénz!
2007.08.07.

2007 Július

Közelednek az álláspontok az Interligát illetően
Budapesten találkozott egymással a Rugby Interliga ötletének kigondolója Anđelo Mojsović a horvát Nada Split elnöke, valamint az Esztergom, a Batta és a KARC képviselői. 
2007.07.25.

Mégsem utazik a csapat a Nagybányai Emléktornára
Szervezési problémák miatt mégsem utazik el a KARC a Nagybányai Emléktornára. A négynapos viadalon való részvétel minden bizonnyal hasznos lett volna a felkészülést tekintve, de a klubvezetés csak teljes csapattal vállalta volna az indulást amely ezúttal nem lett volna biztosított.
2007.07.20.

Hagyomány teremtődött az 1. Papaparty-val
Népes közönsége és annál lelkesebb fogyasztótábora volt az első alkalommal megrendezett Papaparty-nak! Folyt a híg sör, nyakba kerültek az érmek, de ami a legfontosabb életet adtunk a Klubhelyiségnek! A záráskor pedig elmondhattuk, hogy egy "mikrónyit" ittunk, ugyanis a nyereségből egy ilyen konyhai masinával gazdagítottuk a Klubot!
2007.07.14.

Közgyűlési meghívó!!!
Válassz tisztségviselőket, módosíts Alapszabályt, kukkants bele a pénzügyekbe és legfőképp hallasd a hangod! KARC éves közgyűlés 2007.08.15-én a Klubházban!
2007.07.10.
Papaparty péntek 13.-án
Körmöczi "Papa" Béla és a KARC büszkén prezentálja: Papaparty 2007 avagy kaja, pia, pultoslányok!
 
2007.07.09.

2007 Június

Könnyed esztergomi címvédés a Rögbi Fiesztán
A bajnoki serleg a Vitézekhez, a Szuperkupa Kecskemétre került
2007.06.25.

A trónfosztás éve vajon eléri-e a Vitézeket is?
Az idei év kétség kívül  szárazon és vízen is a trónfosztások éve volt a labdajátékokban. A változás szele mindenesetre meglibbentette a tojáslabdás társadalmat is, ahol a hét végén pont kerül a 2006-2007-es bajnokság végére.
2007.06.22.

Rögbi Fieszta ismét Kecskeméten!
A magyar rögbi történetében második alkalommal dől el a bajnoki cím sorsa rájátszással és első alkalommal kerül megrendezésre a Szuperkupa, minden egy helyen a Kecskeméti Széktói Stadion centerpályájának gyepén.
2007.06.20.

Hallgasd meg a Rögbi Fiesta reklámot!!!

A bajnokság után a Szuperkupában vígasztalódhat a KARC
Június 23-án mégis lesz kecskeméti csapat a centerpálya zöld gyepén, minekutána a KARC csapata az első ízben kiírt Szuperkupa döntőben mérheti össze erejét az NB I alapszakasz győztese az Exiles gárdája ellen.
2007.06.16.
Elszúrtuk
2007.06.10.

A pótvizsgán csak egy csapat mehet át
Egyetlen esélye maradt az alapszakasz második KARC és a harmadik Batta csapatának a döntőbe jutásra, mivel a szombati mérkőzésen eldől ki lesz az Esztergomi Vitézek ellenfele a június 23-án Kecskeméten megrendezésre kerülő finálénak.
2007.06.08.

A hajrában lelépte válogatottunkat Litvánia
A hét végén Vilniusban lépett pályára a magyar rögbiválogatott. Az EB-selejtező 3. Divízió B csoportjában eddig veretlen alakulatok párharcának győztese nagyot léphetett a csoportelsőség felé vezető úton.

2007.06.05.

2007 Május

KARC Családi nap a Széktói Stadionban
Remek kezdeményezés indul útjára június 3-án vasárnap, mely Kovács Józseftől a csapat egyik játékosától származott. A juniális ötletét a szakvezetőség rögtön felkarolta és szeretné hagyománnyá tenni azt a napot, amikor együtt kapcsolódik ki a játékosok, a feleségek, barátnők, szülők és gyerekek társaságában...
2007.05.31.

Hat KARC-os a Litvániába tartó repülőgépen
A hét végén Litvániában mérettetik meg a magyar rögbiválogatott az EB selejtező 3. divizió B csoportjának rangadóján, az itthon maradottak pedig illusztris vendéget fogadnak egy Írországból érkező csapat személyében.

2007.05.31.

Pótvizsgára kényszerült a KARC
Nem más volt a rögbi Extraliga záró fordulójának tétje, minthogy ki kényszerül pótvizsgára egy elődöntő formájában és ki jut egyenes ágon a Bajnoki Fináléba.
2007.05.20.

A lét a tét
A két vitathatatlanul legjobb formában lévő csapat találkozóján a döntőbe jutás lesz a tét a rögbi Extraliga szombati zárófordulójában. A KARC a nyolcszoros bajnok Esztergomi Vitézeket fogadja, akikkel az idei versenykiírás sajátosságai miatt ebben a szezonban már harmadszorra találkozik.

2007.05.18.

41-es zakóban távoztak a Bulldogok
A hétvége rangadóját Kecskeméten játszották, ahol a KARC az új edzővel megerősített Battai Bulldogokat fogadta.
2007.05.12.

Két győzelemre a Bajnoki Döntőtől
A hétvégén hajrájába érkező rögbi rájátszás legizgalmasabb párharcának a Battai Bulldogok szombati kecskeméti vendégjátéka ígérkezik.

2007.05.05.

2007 Április

Nihil Alba Régiában
Elkeseredettség, szánalom, düh, csalódottság. Ezek a szavak öltöttek először fel a kecskemétiekben, akik meccsre készültek hétfőn délután, de ellenfelük a Fehérvári Vadkanok felnőtt csapata nem érkezett meg.

2007.04.28.

Rögbis előmajálisra készül a KARC a Vadkanok ellen
A válogatott múltheti szereplése miatti szünet után a hosszú hétvégén folytatódik a bajnoki pontvadászat a rögbi Extraligában. Szokatlan időpontban, hétfőn 15 órakor látja vendégül a Fehérvári Vadkanokat a KARC éllovas csapata.
2007.04.28.

Román élvonalbeli edzővel erősít a Batta?
Meg nem erősített hírek szerint a Battai Bulldogok vezetősége elkezdte a tárgyalásokat a román profiliga jelenlegi harmadik helyezettje, a Contor Zenner Arad edzőjével, Ovidiu Serbannal. 
2007.04.24.

Kuruc győzelem a Monarchia rangadóján
A feljutást jelentő csoportelsőség életben tartása volt a tét a hétvégi Magyarország – Ausztria EB selejtező mérkőzésen Dunaújvárosban.
2007.04.23.

Négy KARC-os a sógorok ellen készülő válogatottban
Szombaton Ausztria ellen lép pályára a magyar rögbiválogatott, Dunaújvárosban. Neuzer András szövetségi kapitány keretében ezúttal négy kecskeméti játékos kapott helyet, akik ezúttal is többnyire a támadósort erősítik majd.
2007.04.20.

Új mumus született
Ebben a szezonban már harmadszor találkozott egymással a két régi nagy rivális, aminek minden bizonnyal az Elefántok örültek kevésbé, hisz 22 szerzett pontjukkal szemben a KARC 98-at termelt ellenük. (Cikk hamarosan)
2007.04.17.

Széktói rögbikapu történelem
Amiről régóta álmodoztunk, most megvalósult! Március 24-én délelőtt 10 óra tájban emelkedtek magasba a Kecskeméti Atlétika és Rugby Club egyenként 8 m magas rögbikapui. Elmélkedés és visszaemlékezés a H alak széktói egyedfejlődéséről.
2007.04.12.

Hat KARC-os az U17-es csapatban!
Hat kecskeméti játékos került be a Tóth Sándor és Gyolcsos Ferenc által irányított U17-es magyar válogatott csapatba, mely április 10-14. között Székesfehérváron edzőtáborozik.
2007.04.10.

Öltözői Hírek (1.évf./2.szám)
Nagy örömmel tudathatom, hogy az öltöző felújítás előttünk álló igen nehéznek ígérkező feladatai közül pillanatok alatt leküzdöttünk az elsőket. Múltheti felhívásom után jelenthetem, hogy összejött a pénz az üvegtéglákra és a 60x60-as ablakok felére (4 db).
2007.04.07.

Az All Blacks csapatát támogatja az Iveco
Globális szponzorációs megállapodást kötött az Iveco az új-zélandi All Blacks rögbicsapattal. Az együttműködési-megállapodás négy évre szól, 2007-től 2010-ig érvényes.
2007.04.06.

Angolok ellen debütálnak az öregfiúk új mezei!!!
A Szövetség közbenjárásával április 14-én fogadja a KARC Old Boys csapata a Leicestershire-i illetőségű Stoneygate RFC gárdáját. A mérkőzésen már remélhetőleg az időközben megérkezett új mezekben feszíthetnek a KARC öregjei, akik minden eddiginél aktívabbnak mutatkoznak az idén.
2007.04.04.

A fehérváriak után a pozsonyiak is "passzoltak"
A rögbi Extraliga hétvégi 11. fordulójában mindössze egy mérkőzést sikerült lejátszaniuk a csapatoknak, hisz a Fehérvári Vadkanok viharos halasztását követően a pozsonyiak sem utaztak le Esztergomba. Így mindössze egy mérkőzést játszottak, melyen a Batta 31-17-re győzött az Elefántok ellen.
2007.04.01.

2007 Március

Amikor a farok csóválja...
Sajnos beigazolódott, amitől előzőleg tartottunk, győzött a hiszti és a zsarolás: a kiírással és a Versenybizottsági határozattal szemben kapott mégis halasztást a Fehérvár a hétvégi kecskeméti mérkőzést illetően...
2007.03.29.

Elkészült a 3. kör párosítása, háromszor hazai pályán a KARC
Mivel a KARC megnyerte az alapszakaszt és immáron nyilvánvaló, hogy az Elefántok nem fogják lejátszani elmaradt mérkőzéseiket március 31-ig, ezért a Versenybizottság elkészítette a végleges tabellát és a 3. kör párosításait.
2007.03.28.

Frappáns fricska a Vitézeknek
Az alapszakasz győzelem volt a tét a rögbi Extraliga utolsó fordulójában a KARC – Esztergomi Vitézek mérkőzésen. A vitathatatlanul két legjobb formában lévő alakulat párharcában a bajnokságot 9 forduló óta vezető felvidékiek látogattak a mindvégig a sarkukban loholó Hírös városiakhoz.
2007.03.25.

"Megismételt" bajnoki finálé az alapszakasz-győzelemért
A magyar rögbi történetének egyik legrégebbi és legtöbb mérkőzést számláló párharcára kerül sor szombaton a KARC – Esztergomi Vitézek összecsapás keretében. Az 1991 óta 36 bajnoki mérkőzést számláló párharcban a kecskemétiek kezdtek jobban...
2007.03.21.

Külön súlycsoportban a szlovákoktól
Zordabbik arcát mutatta a koratavasz szombaton, a rögbi Extraliga 9. fordulójában, a KARC első hazai bajnoki mérkőzésén. Az ellenfél az a Slovan Bratislava volt, aki az ősszel kísérleti jelleggel indult el a magyar pontvadászatban és igen hamar ki is bérelte helyét a tabella legalján.
2007.03.18.

Megváltozott a Slovan elleni mérkőzés kezdési időpontja!!!
A szlovák csapat hosszas unszolás után visszaigazolta érkezését az Extraliga 9. fordulójában kiírt KARC elleni mérkőzéssel kapcsolatban, azonban kérésüknek megfelelően a tervezettnél egy órával később tehát 15 órakor kerül sor a kezdőrúgásra!!!
2007.03.14.

Meddig tart a szlovák csapat története az Extraligában?
Hosszas fejtegetésbe nem tudunk bonyolódni a KARC - Slovan Bratislava párosítás kapcsán, hiszen mindössze egy mérkőzésre tekint vissza a két csapat párharca.
2007.03.13.

Átgázoltak rajtunk az aradiak
A válogatottban öt KARC játékos, köztük két újonc lépett pályára a Kecskeméten rendezett Arad elleni felkészülési mérkőzésen. A szép számú közönség sajnos hazai pontnak nem örülhetett, de így is élvezetes rögbit láthatott elsősorban a kiváló vendégegyüttesnek köszönhetően.
2007.03.11.

Félvállon hozott három pont...
Némi bosszúsággal indult az őszről átnyúló tavaszi szezon a KARC számára, hiszen az eredeti kiírást önkényesen megváltoztatva 3 órás várakozásra kárhoztatták a kecskemétieket a "vendéglátó" Elefántok.
2007.03.10.

Javítunk-e az örökmérlegen az Elefántok ellen?
Az 1993 októberéig visszanyúló párharcban igen rosszul indultak a kecskemétiek, hiszen a 90-es évek meghatározó csapata az akkori Kispesti Elefántok 8 mérkőzéses győzelmi szériával kezdte a két csapat történetét.
2007.03.09.

A Széktói Stadionban játszik március 11-én a válogatott
Öt kecskeméti játékos (Beke, Hegedűs, Nagyhegyesi, Tóth, Túri) is a kapitány noteszében a válogatott kerettagságért folytatott Arad elleni edzőmeccs kapcsán. A mérkőzést március 11-én játszák előreláthatólag a Széktói 4-es pályán.
2007.03.03.

A Vyskov nélkül is sűrű a márciusi program
Némileg módosult a KARC tavaszi programja, hiszen a március 3-ra tervezett Vyskov elleni mérkőzés már biztos elmarad, viszont márciusban négy bajnoki mérkőzés is vár a csapatra.
2007.03.02.

KARC szurkoló a Maldív-szigetekről
Mark Thompson, a KARC egyik támogatója, akinek a junior csapat mezét köszönhetjük, jelenleg a Maldív szigeteken tartózkodik, onnan küldte üdvözlő levelét a kecskeméti rögbiseknek!
2007.03.01.

2007 Február

Ezúttal még a zakó is jól állt
A hétvégén a román profi rögbiliga élcsapata a CSM Baia Mare (Nagybánya) látogatott Kecskemétre. A kéthetes edzőtáborból éppen hazatérő profik napi három edzést teljesítettek és nagyot tévedett az, aki azt gondolta, ettől sokkal enerváltabbak és fáradtabbak lesznek majd.
2007.02.24.

Szombaton kezdődik a rögbis szomszédolás
Rögbi tekintetben a hét végén már kitavaszodik a Széktói Stadionban, hiszen a Hírös város tojáslabdásai megkezdik a tavaszi idényre való felkészülést. A hosszú téli álom után román, cseh és szlovák csapatok látogatnak Kecskemétre, nevesül a tavaly már városunkban járt  Nagybánya, a cseh Vyskov, legvégül pedig a szlovák 1. RC Slovan Bratislava.
2007.02.21.

Rögbi pályává alakul a Széktói 4-es!!!
A Stadion Kht. ügyvezetésével történt egyeztetésnek köszönhetően néhány héten belül elkészülhet a kecskeméti rögbi történetének első rögbi pályája!
2007.02.14.

Cseh és román csapatok a felkészülés alatt
Bővült a KARC
felkészülési programja, melyben immár a román első osztályú Baia Mare mellett a cseh Extra liga tavalyi 4. helyezettje, a Rugby Club Jimi Vyškov ellen is fellép tavasszal a kecskeméti gárda.
2007.02.13.

Továbbra is a bontásé a főszerep az öltözőfelújításban
Február 3-án szombaton immáron harmadik alkalommal is a bontásé volt a főszerep a KARC öltözőfelújítási programjának keretében. Nézegess vicces képeket a bontókról!!!

2007.02.03.

Adód 1%-ával idén is segítheted a KARC-ot!
Az elmúlt évben 225 320 Ft gyűlt össze a KARC Rugby Szakoszályának történő adó 1% felajánlásokból, melyet ezúton is köszönünk. Egyúttal emlékeztetőül közöljük, hogy közeleg az idei bevallások, illetve SZJA 1% rendelkezések határideje.
2007.02.02.

2007 Január

 

Ki indul ősszel az Interligában?
A Horvát Rögbi Szövetség kezdeményezésére 2007 őszétől két magyar csapat csatlakozhat az Interligához, ahol szlovén, horvát és szerb alakulatok ellen
vehetik fel a küzdelmet.
2007.01.29.

Boldog Születésnapot Razvan Popovici!
Január 22-én ünnepelte 30-ik születésnapját a csapat trénere Razvan Popovici. Ezúton kívánunk neki Boldog Születésnapot!
2007.01.22.

Megkezdtük az öltöző bontását
Sokan voltunk és úgy nézett ki elegen! A bántóan korai 9 órási kezdésre mintegy 15-en verődtünk össze, bár sejteni lehetett, hogy a bontás megmozgatja az emberek fantáziáját.

2007.01.20.

Öt játékos és két edző a Városi Díjátadón
Minden évben januárban rendezik meg a Városi Sportnapot Kecskeméten, melynek keretében  idén öt KARC rögbijátékos és két edző kerül díjazásra 2006 évben elért eredményeikért.

2007.01.19.

Január 20-án kezdődik meg a KARC öltőzőjének felújítása
Előreláthatólag három ütemben fog megvalósulni a Széktói Stadion területén elhelyezkedő épületeggyüttes, a KARC öltöző- és klubhelyiségének rekonstrukciója. A beruházás első ütemét az épület vizesblokkjának bontásával kezdik meg január 20-án.
2007.01.18.

Mélylélektani elemzés bojlerről, mosdóvízről és mezekről...
Pár hete csak, hogy megjelent a kecskeméti rögbis-köztudatban a legújabb Canterbury dizájnolású, szűkített KARC mez, mely, amint sejteni lehetett, már az elejétől megosztotta a jövőbeni használókat...
2007.01.17.

Február 22-én érkezhet a Nagybánya Kecskemétre
A tavalyi évhez hasonlóan idén februárban is Kecskeméten edzőtáborozik a román profi alakulat a  CSM U Remin Baia Mare. A remek sportkapcsolat tavaly tavasszal kezdődött a KARC edzője, Razvan Popovici korábbi csapatával.
2007.01.12.

A 2007-es mezdömping az öregfiúkat is elérte
A KARC felnőtt, majd junior csapata után az öregfiúk is elszánták magukat a mezvásárlásra. A felnőtteknél már bevált Canterbury mezekben feszítenek majd az öreg csontok is tavasztól. 
2007.01.11.

Lehullott a lepel az idei rájátszás kérdőjeleiről
Végre megtudtuk, hogy mit is takar az idén bevezetésre került három fordulós alapszakasz és hogy miben változik a rájátszás rendszere a tavalyihoz képest.
2007.01.08.

Megérkeztek a KARC új junior mezei is
Megérkezett a KARC történetének első junior mezgarnitúrája, melyet a klub egyik szimpatizánsa Mark Thompson közbenjárásával és szponzorációjával sikerült hozatni Angliából.
2007.01.07.

Dunaújvárosban és Kaunasban lép fel tavasszal a válogatott
Mint, ahogy az már a decemberi FIRA-AER közgyűlésen eldőlt a magyar XV-ös válogatott idén tavasszal Dunaújvárosban és Kaunasban lép pályára.
2007.01.04.

Június 23-án kerülhet sor a Bajnoki Döntőre
A versenybizottság közzétette a 2006/2007-es bajnoki szezon tavaszi menetrend-tevezetét, mely március 10-én indulna és a június 23-i Bajnoki Döntővel érne véget.
2007.01.02.

December

B.U.É.K!!!

Évzáró bankett a Kisbugaciban
Egy sikeres év zárásaként közös koccintás és bankett helyszíne volt a kecskeméti Kisbugaci Étterem. Az egyébiránt a csapatot is támogató színvonalas vendéglátóhely tulajdonosa ismét kitett magáért és fejedelmi vacsorát prezentált az évzáróra.
2006.12.29.

Stasztisztika 2005/2006
Klikkelj a 2005/2006-os rögbi szezon KARC-os percek és pontok statisztikájához!
2006.12.29.

Tavasszal már egyen-felszerelésben virít a KARC
Megkezdődött a KARC tavaszi egyen-felszerelésének kiosztása a játékoskeret tagjai között. A 2007-es évben már az olasz Mass sportszergyártó cég által gyártott melegítőkben, széldzsekikben és táskákban díszelegnek a KARC játékosai. A tavaszi kollekció megtekintéséhez kattints ide!!!

2006.12.28.

Megérkeztek az új Canterbury mezeink!
Megérkezett a felnőtt csapat legújabb mezgarnitúrája!!! A szponzor Frühwald Kft. jóvoltából tavasszal már a legújabb szűkített fazonú Canterbury dizájnban feszíthetnek majd a KARC játékosai. Képekhez klikk ide!!!

2006.12.24.

Sportnaptár 2007
Ünnepélyes keretek között mutatták be a kecskeméti sportolók közreműködésével elkészített 2007-es naptárt, melyben december hónap modelljeként Hegedűs Szabolcs, a KARC fiatal játékosa is szerepet kapott.
2006.12.07.

Szigorú büntetések a Fegyelmi Bizottságtól
A napokban ülésezett a Magyar Rögbi Szövetség Fegyelmi Bizottsága, mely többek között a KARC-ot érintően is határozatot hozott.
2006.12.05.

Magyar csapatok a horvát extraligában?
A Horvát Szövetség szívesen látna két magyar extraligás csapatot az interligájukban. Ez és még számtalan fontos hír Vida-Szűcs Lajos a FIRA-AER párizsi közgyűléséről szóló beszámolójában.

Téli pihenőre vonul a csapat
Az őszi idény utolsó kültéri edzésére december 1-én kerül sor a Széktói Stadionban 18 órától.

2006.12.01.

November

2007 RWC jegyrendelés!!!
Két lehetséges verzió van arra, hogy élőben meccset nézhessünk Franciaországban jövő szeptember-októberben.
2006.11.29.

Tavaszra halasztják az Elefántok elleni mérkőzést
Eldőlt, hogy idén már nem lép pályára a KARC rögbicsapata, miután az Elefántok és a kecskeméti klub vezetése megegyezett a halasztásban.
2006.11.22.

A tűz odaát volt...
A hétvégén a bajnokság harmadik helyezett csapatához a Bulldogokhoz látogatott a jelenlegi második KARC gárdája. A párharc érdekesnek ígérkezett, hiszen mindkét csapat győzelmi szériában volt a mérkőzést megelőzően.
2006.11.21.

Megszelídülnek-e a Bulldogok?
A végéhez közeledik a rögbi Extraliga őszi pontvadászata, melyben a hétvégén a legérdekesebbnek a jelenlegi második Kecskeméti ARC, harmadik helyezett Bulldogoknál esedékes vendégjátéka ígérkezik.
2006.11.17.

Kecskeméti játékos 2006 legjobbja!!!
A Magyar Rögbi Szövetség a klubok javaslata alapján a sportág 2006 évi legjobbja kitüntető címet Túri Pál-nak a Kecskeméti ARC játékosának ítélte oda.

2006.11.16.

Tojáslabdás hazai idényzáró az Elefántok ellen
A hajrához érkezett a honi rögbibajnokság legfelső osztályának küzdelemsorozata, melyben az utolsó hazai mérkőzésükre készülnek a kecskeméti tojáslabdások.
2006.11.09.

Fagyos hangulatban távoztak a Vadkanok Kecskemétről
Rendkívül hideg, csípős szélben került sor a hétvégi Rögbi Extraliga 6. fordulójára a Széktói Stadionban, melynek keretein belül a Fehérvári Vadkanok csapatának három korosztályával mérkőztek meg a KARC-osok.
2006.11.05.

Vadkanok és Elefántok a Széktói Stadionban
A múlt heti sikeres Rögbi Európa-bajnoki mérkőzés után ezúttal Extraligás csatának lehetnek szemtanúi az érdeklődők a Széktói Stadionban, ahol a bajnoki sorsolás szeszélye folytán szeptember óta hazai pályán nem látott Kecskeméti ARC lép pályára.
2006.11.04.

 

Archív

 Az ide látogatóknak információkat szeretnénk nyújtani a hazai és külföldi Rugby-s eseményekről, mérkőzésekről. Megismerkedhetnek hazánkban 1979-ben megalakult, jelenleg legöregebb működő klubjával, a Kecskeméti Atlétika és Rugby Club-bal, annak történetével, játékosaival, vezetőségével.

Webmaster: turip

 

Kecskeméti Atlétika
és Rugby Club

Felnőtt Magyar Bajnok

1998

Junior Kupagyőztes
2003

Junior Magyar Bajnok
2004


Év játékosai
1996 Makai Gábor
1998 Túri Pál
2006 Túri Pál

Elnök:
 Körmöczi Béla
Atlétika szakosztályelnök:
Szeverényi Kálmán
Rögbi szakosztályelnök:
Túri Pál
Edző:
Adamik Zoltán, Kovács Attila

Utánpótlás edző:

Kovács Attila
Gyúró:
Vágó Piroska

Orvos:

Szikszai Dénes
Rögbi Szakosztály
6000 Kecskemét,
Madách u. 8.
Adószám:

18354744 - 2 - 03

Bankszámlaszám:
HVB Bank Hungary Rt. 10915008 - 00000009 - 31160008
SWIFT: BACXHUHB

IBAN: HU8810915008

0000000931160008

 

 

 

Találd meg a kecskeméti pályát a Google Maps segítségével!

 

 

Tervezd meg saját Canterbury mezedet!