|
Öt év alatt harmadszor lesz házigazdája Kecskemét a Rögbi Bajnoki Döntőnek, mely a szezon leginkább várt tojáslabdás eseménye. A rájátszásos rendszer 2006-os elindítása óta rendre három élcsapat közül kerültek ki a döntősök, melyekből háromszor az Esztergom, egyszer pedig a Bulldogok örülhettek a bajnoki aranyéremnek, míg a Kecskemét rögtön az első rájátszásos évben elbukta egyetlen döntőjét. A mostani alkalom tehát a második lehetőség arra, hogy 1998 után a KARC hazai környezetben szerezze meg a végső győzelmet, de ehhez minden bizonnyal a döntő másik résztvevőjének, a tavalyi címvédő százhalombattai csapatnak is lesz egy-két keresetlen szava. A kecskemétiek mellett szól, hogy a tavaszi szezonban nem találtak legyőzőre, minden rangadójukon diadalmaskodtak (KARC – Esztergom 6-3 és 16-15) ráadásul még döntőbeli ellenfelüket is megverték idegenben (12-16). Kétség sem férhet tehát, hogy valami elkezdődött Kecskeméten rögbi fronton, melynek letéteményese a több élvonalbeli román csapatot is megjárt tréner Gheorghe ’Gica’ Vacaru mester, aki 2009 nyarán tette át székhelyét a Hírös városba és a sokak által lesajnált csapatból bajnokesélyes gárdát kovácsolt. A sikerekhez természetesen a hiányposztokra történő igazolások mellett a tréner fiatalok irányában megnyilvánuló rendkívül nagy elhivatottsága is kellett, hiszen irányítása alatt stabil csapattaggá vált több junior korú játékos is, és a kispadra is egyre több „pelyhes állú” ifjonc ülhetett le. Az eredmények mindenesetre a mestert igazolták, aki továbbra is szerényen nyilatkozik a hazai csapat döntőbeli esélyeit illetően, de azért nem felejti el megemlíteni, hogy a kecskemétieket eredményei ellenére sokan már az elődöntőben is esélytelennek tartották az Esztergom ellenében. A kétkedők azonban frappáns választ kaphattak, hiszen egy héttel ezelőtt óriási küzdelemben kerekedett felül a Hírös városi gárda a Vitézeken, így már csak egy siker választja el a hőn áhított aranyéremtől, melynek elérésére remélhetőleg több ezres tömeg buzdítja majd a Széktói Stadion centerpályájának lelátóiról. Az egész napos Rögbi Fieszta keretében kerül sor az alsóbb osztály bronz és arany mérkőzésére, valamint az NB I alsóház Szuperkupa Döntőjére, majd a délután folyamán költözik át az esemény a centerpályára, ahol 15.30-tól az Esztergomi Vitézek csap majd össze a Nagyvárad Spartans gárdájával a harmadik helyért, ezután 17.30-kor fut ki a pályára a Kecskeméti ARC, hogy megmérkőzzön az aranyéremért a Battai Bulldogok csapatával. Jegyek elővételben válthatók a Malom Információs pultnál
Rögbi Fieszta 2010
Program Magyar
Bajnokság NB I Rájátszás Döntői 17.00 Női 7-es rögbi bemutató mérkőzés 17.30
NB I Döntő 19.00 Eredményhirdetés, díjátadó ünnepség
Rögbi NB I Bajnoki rájátszás
Kecskeméti ARC – Kiss (Sütő), Borbély,
Dalca (Köteles), Szundy (Tóth R.), Gyenes, Tóth D., Tóth Á. (Fehér), Réfi,
Németh, Vacaru, Túri, Zidarescu, Bartus, Maftei, Nagyhegyesi Pontszerzők: Tóth D. 5, Maftei 11
Szép számban gyülekeztek a nézők a szezon kétségkívül legnagyobb érdeklődéssel várt összecsapására, a tízszeres bajnok Esztergomi Vitézek kecskeméti vendégjátékára. A késő délutáni kezdés ellenére rekkenő hőség várta az elődöntő két csapatát, a tavasszal veretlen és az alapszakaszt második helyen záró KARC-ot és a harmadik helyezett Vitézeket. A két együttesnek ez az idei harmadik összecsapása, hiszen a bajnokságban már kétszer összecsaptak, igaz ősszel a felvidékiek, tavasszal pedig a Hírös városiak örülhettek 6-3-as sikerüknek. A nagy meleg ellenére hidegzuhannyal kezdődött a derbi, legalábbis a hazai kék-fehér alakulatnak, ugyanis alig hét perc elteltével, egy büntetőrúgással és egy céllal máris több pontot termeltek a vendégek, mint az egymás elleni előző mérkőzésen összesen (0-8). A „zuhany” azonban felébresztette a kecskemétieket, akiknek mindössze pár perc kellett, hogy rendezzék soraikat, egy szépen kijátszott akció végé Tóth Dániel rakta a célterületre a labdát és Maftei biztos lábbal értékesítette a jutalomrúgást (7-8). Újra nyílttá vált a mérkőzés, olyannyira, hogy a megzavarodott vendégek egyik szabálytalansága nyomán Maftei hárompontos rúgása már a kecskemétiek előnyét jelentette (10-8). A KARC taktikusan játszva, a szelet kihasználva tértölelő rúgásaival saját térfelén tartotta a Vitézeket, akiket többször is zavarba hoztak a vehemens hazai támadók. A nagy meleg rettenetesen sokat kivett a nagy iramot diktáló csapatokból, a megváltó félidőt jelző sípszót követően jeges flaskákkal és hideg vízzel próbáltak felfrissülni a csapatok. A második játékrész álomszerűen kezdődött a kecskemétiek számára, hiszen előbb Maftei növelte ötpontosra a hazai előnyt (13-8), majd mintegy bő tíz percig csak keresték a labdát a Vitézek. Előbb Túri, majd Gyenes támadása vérzett el centiméterekkel a vendégek célterülete előtt, hogy aztán Borbély kezében maradjon a második cél, de Fortunának más tervei voltak így az eredmény továbbra sem változott. Ennek érdekében pedig a vendégek is egyre nagyobb erőket összpontosítottak, miután régi fegyverükkel a biztosan lehozott és megtolt bedobás figuráikkal a kecskemétiek célterülete előtt tartották a labdát. Csak tetézte a kecskemétiek gondjait, hogy Túri csak szabálytalanul tudta megakadályozni az esztergomiak célszerzését, így a nagy nyomás kellős közepén tíz percre emberhátrányba kerültek Vacaru mester tanítványai. Izzott a pályán és a pályán kívül is a levegő, de a kecskemétiek önfeláldozó védekezéssel Zidarescuval az élen, ellenálltak a hihetetlen esztergomi attakoknak. A hajrára kiegészültek a hazaiak, a percek csigalassúsággal teltek, de továbbra is maradt az ötpontos kecskeméti előny. Alig négy perccel a vége előtt aztán vitatott szituációt követően, egy egész csapatnyi kecskeméti játékos reklamálásától kísérve érvényesnek nyilvánított egy eszetergomi célt Priskin játékvezető, így 76 percnyi küzdelem után a mennyből a pokolba jutottak a kék-fehérek (15-13). Azt, hogy van kiút ilyen mélységből is, percekkel a vége előtt talán csak a hazai szurkolók biztatásától fűtött 15 kecskeméti játékos hitte el. Megpróbálták a lehetetlent és ezúttal Fortuna megcsillantotta arcát talán először ebben a szezonban a KARC számára: másodpercekkel a végső sípszó előtt 40 m-ről büntetőrúgáshoz jutottak a hazaiak, Maftei lábában volt a mennybemenetel lehetősége, a hangorkánt síri csend váltotta fel, amint nekifutott a középre letett labdának, ami kérlelhetetlenül zúgott át a H alakú kapu szárai között, a Kecskemét döntőbe jutását jelentve ezzel (16-15). Valósággal felrobbant a pálya az önkívületi állapotban ünneplő kecskemétiektől. A másik oldalon pedig mérhetetlen volt a csalódás, mely azt jelentette, hogy 12 év után nem lesz az első két helyezettben az esztergomi csapat. A KARC idei remek szereplésével 2006 után újra döntőt játszhat a Nagyváradot lemosó (77-10), címvédő Battai Bulldogok ellen június 19-én a Széktói Stadion centerpályáján. A Bajnoki Döntő bronzmérkőzése 15.30-tól, a várva várt döntő a hazai csapat részvételével pedig 17.30-tól kezdődik.
Az alapszakasz utolsó derbijét játssza a KARC rögbi csapata vasárnap a Széktói Stadionban. Vacaru mester tanítványai két fronton harcolnak a bajnoki győzelemért, ugyanis a 15-ös és a 7 fős rögbi bajnokságban is a második helyen állnak jelenleg. Az elmúlt héten az immáron olimpiai programra került 7 fős rögbiben oktatták a hazai mezőnyt a kecskemétiek, veretlenül megnyerve a 10 csapatos tornát. A 15 fős változatban még egy mérkőzést kell letudnia a kék-fehéreknek, az ellenfél az Esztergomi Vitézek második csapata, akik a versenykiírás egyik érdekességének köszönhetően akár meglepetést is okozhatnak, hiszen könnyen előfordulhat, hogy legerősebb csapatával érkezik a felvidéki együttes Kecskemétre. A versenykiírás a két csapattal rendelkező egyesületek esetében ugyanis csak arról rendelkezik, hogy egy adott hétvégén belül csak az egyik csapatban léphetnek pályára a játékosok, mivel azonban az Esztergom első csapatának szombatra tervezett Szeged elleni mérkőzése elmarad, ezért a KARC ellen akár a legerősebb kerettel is felállhatnak a Vitézek. A KARC szempontjából nem mellékes a mérkőzés végeredménye, hiszen mindössze egy győzelem választja el az alapszakasz második helyétől, mely azt jelenti számára, hogy kedvező helyzetben fordul a 8 csapatos rájátszásba, melynek döntőjét a Magyar Rögbi Szövetség Elnöksége döntésének értelmében 2010. június 19-én a kecskeméti Széktói Stadion centerpályáján rendeznek majd.
Rögbi NB I 10. forduló
Kadett bajnokság 8. forduló
Rögbi NB I 9. forduló Kecskeméti ARC: Kiss (Dalca), Fehér, Dulgheru, Asztalos (Tóth Á.), Szundy, Borbély (Baranyi), Réfi, Tóth R. (Sütő), Bartus, Maftei, Túri, Zidaresu, Vacaru, Nagy T. (Jámbor), Nagyhegyesi Edző: Gheorghe Vacaru Pontszerző: Vacaru 6
Óriási presztízscsatát és remek mérkőzést hozott az Esztergomi Vitézek kecskeméti vendégjátéka a húsvéti tojáslabdás rangadón. A múlt szombaton lejátszott összecsapás pikantériája kettős ágról fakadt, hiszen ősszel Esztergomban csupán 6-3 arányban maradt alul a KARC, ezúttal pedig nem kevesebbről, mint az alapszakasz második helyéről is hivatott volt dönteni a mérkőzés. A KARC az elmúlt hetekben sorra gyűjti be a győzelmeket, a bajnokságban az Exiles a bajnok Bulldogok és a Nagyvárad legyőzésével, tavasszal 100%-os teljesítményt nyújtott, míg a felvidékiek egyetlen bajnokijukon – igaz csak egy ponttal, de - alulmaradtak a Bulldogok vendégeként. A mérkőzés bő tíz perces puhatolózással kezdődött, tesztelték egymást a csapatok, hogy hol mutatkozik gyenge pont a taktikában és rés a védelemben. Mivel ilyen nem igazán adódott egyik oldalon sem, így többnyire csak a büntetők jelentettek veszélyt a kapukra, ebből is a hazai csapat jeleskedett, bár Maftei fél óra leforgása alatt két lehetőséget is elpuskázott, a harmadik próbálkozásra Vacaru állt a labda mögé és nem hibázott (3-0). A csekélyke előny birtokában a hazai csapat vált kezdeményezőbbé és ismét Maftei volt a főszereplő, aki két méterrel az esztergomi célterület előtt nem a biztos helyzetben lévő társnak passzolást, hanem a cselt választotta, így több, mint ígéretes helyzetben, de mégis elhalt a támadás a vendégek védőfalán. A félidőben mindkét edző több cserével próbálkozott frissíteni csapatát. A játék képe viszont nem sokat változott, míg az Esztergom főleg nyitott tolongásaival keltett zavart és vitte több tíz méteren keresztül a labdát zavartalanul, addig a hazai csapat nyílt játékból kialakított villámgyors ellentámadásokkal veszélyeztetett több alkalommal is. A feszültség a múló percekkel egyenesen arányosan nőtt, miközben rendkívül sok szabálytalanság tarkította a játékot, egy ilyenből Bíró büntetője révén sikerült egalizálni a vendégeknek (3-3). A félidő közepe táján szövegelésért 10 perces pihenőre vonult az esztergomiak játékos-edzője Sölösi, de nem tudta pontra váltani emberelőnyét a hazai csapat. A hajrába fordultak a csapatok, mikor újra megszerezte a vezetést a KARC. A képlet szinte a tökéletes másolata volt az első félidei pontszerzésnek, újra Vacaru volt a megítélt büntetőrúgás sikeres végrehajtója (6-3). A Vitézek azonban nem adták fel, előbb áttörésekkel veszélyeztettek, majd percekkel a mérkőzés vége előtt ígéretes szögből büntetőhöz jutottak. Már mindenki elkönyvelte, hogy újabb kapura rúgást láthatunk, azonban a vendégek, bízva tolongásuk erejében nem a döntetlenhez elegendő 3 pontos rúgást választották, hanem a lehetőséget bedobásra váltva megpróbáltak 5 pontos célt elérve a győzelemre játszatni. Vakmerő húzásuk nem járt sikerrel, a KARC kivédekezte a veszélyes helyzetet, az utolsó percekre már áthelyezve a játékot az ellenfél térfelére. Azonban a legutolsó pillanatok is tartogattak izgalmakat ezen a nagyszerű mérkőzésen, hiszen egy sikertelen felszabadító rúgást követően még egyszer utoljára meglódultak a Vitézek, de végül Nagyhegyesi felszabadítása után már nem maradt több idejük a mérkőzés eredményének megváltoztatására. A hármas sípszó annyit jelent tehát, hogy a KARC a bajnok idegenbeli legyőzése után revansot vett az őszi esztergomi vereségért is, ezzel bebiztosítva alapszakaszbeli második helyezését. A tavaszi hadjárat április 11-én a rögbi 7-es kupa harmadik fordulójával folytatódik Szegeden. Ezt követően Zágrábba látogatnak a Vacaru tanítványok az Interliga 4. fordulója keretében. A következő és egyben utolsó alapszakaszbeli mérkőzésre április 25-én az Esztergomi Vitézek második csapata ellen kerül majd sor a Széktói Stadionban.
Kétség nem fér hozzá, hogy jelenleg három csapat uralja a hazai NB I-es rögbi bajnokságot. Ezt mi sem bizonyítja jobban, minthogy fej-fej mellett haladnak, magyar pályán ritkán látott szoros mérkőzéseket vívnak egymással, aminek ékes tanúbizonysága, hogy tavaly november óta 4 pontosnál nagyobb különbséggel nem végződött egymás elleni mérkőzésük. Említett három csapat a jelenleg listavezető, tavalyi bajnok gas.hu Bulldogok RK, valamint az őket üldöző Kecskeméti ARC és Esztergomi Vitézek.
A hétvégi rangadó két
résztvevője a
A bajnoki mérkőzés
után angol vendégeket fogad a
Rögbi NB I 10. forduló Kecskeméti ARC – Esztergomi Vitézek RK Széktói Stadion 4-es pálya 2010.04.03. szombat 11 óra
Nemzetközi barátságos mérkőzés Kecskeméti ARC Old Boys – Plumpton RFC (ENG) Széktói Stadion 4-es pálya 2010.04.03. szombat 13 óra
Rögbi NB I 8. forduló Nagyvárad Egyetemi - pálya 100 néző Vezette: Nicu Copil (ROM)
Kecskeméti ARC: Kiss (Dalca), Baranyi, Dulgheru, Asztalos (Borgély), Szundy, Gyenes (Tóth Á), Fehér, Réfi, Zidarescu, Maftei, Túri, Tóth D., Vacaru, Schrauf (Lukácsi), Nagyhegyesi
Edző: Gheorghe Vacaru Pontszerzők: Dulgheru 5, Réfi 5, Vacaru 10, Maftei 8, Tóth D 5, Zidarescu 5
Százhalombatta Városi Stadion 300 néző Vezette: Priskin
Kecskeméti ARC: Kiss, Dulgheru, Dalca (Baranyi), Asztalos (Tóth R.), Szundy (Borbély), Réfi, Fehér (Tóth D.), Gyenes, Bartus, Maftei, Túri, Zidaresu, Vacaru, Jámbor, Nagyhegyesi
Edző: Gheorghe Vacaru Pontszerzők: Maftei 9, Dulgheru 5, Nagyhegyesi 2
A rögbi NB I hétvégi fordulójának rangadóján legutóbbi nagyarányú győzelmének köszönhetően a második helyre felkapaszkodó KARC a bajnok Százhalombattai Bulldogok otthonába látogatott. Mindkét oldal hiányposztokra erősített a télen, így két nagyon erős kerettel rendelkező alakulat készült egymásnak feszülni. A kecskemétiek eddigi felemás szerepléséből nehéz lett volna kiindulni, hiszen kétszer is minimális vereséget szenvedtek (Temesvár 10-3 és Partizan Beograd 13-10), viszont két alkalommal meggyőző és jó játékkal rukkoltak elő (Szeged 64-0, Exiles 54-14), ahol már nem csak a védekezésből, hanem a támadásból is ízelítőt adtak Vacaru mester tanítványai. A Bulldogok a tavaszt egy zágrábi győzelemmel kezdték (18-11), majd a bajnokságban lemosták az Exiles gárdáját (52-5), valamint mellettük szólt az a tiszteletet parancsoló fegyvertény, hogy bajnoki mérkőzésen több, mint egy éve veretlenek. Nem csalatkoztak azok, akik óriási küzdelemre és nagy taktikai harcra számítottak, mivel az összecsapás első perctől hatalmas emberek és még nagyobb erők feszültek egymásnak. A két csapat kínosan figyelt a védekezésre és hogy ne engedje közel célterületéhez ellenfelét, de mindkét oldalon jutott idő szórványos támadásokra, míg a játék többnyire a középső harmadban zajlott. A levegőben tapintható volt a feszültség, egy törlesztés miatt a kecskeméti Horia mehetett 10 perces pihenőre alig 8 perc elteltével. A korai emberhátrányt megsínylette a KARC csapata, egy szemfüles akcióból Glushenko célt ért el, de a jutalomrúgás nem jött össze a Bulldogoknak (5-0). A hazaiak nem sokáig örülhettek, mivel a kecskeméti irányító Maftei egy sikertelen büntető után a másodikat már értékesítette, így közelebb került a KARC ellenfeléhez (5-3). A vezetést is megszerezhették volna a vendégek nem sokkal a félidő vége előtt, de Maftei ígéretes szögből ismét hibázott. Az első játékrészben tehát alig bírtak egymással a csapatok, továbbra is minden nyílt maradt. A második félidőben Vacaru mester a KARC edzője három fiatal játékost küldött a pályára, mégis a Bulldogok kezdtek jobban, lemásolva első félidei produkciójukat, tíz perc és egy újabb Glushenko cél fémjelezte hogy mielőbb dűlőre akarják vinni a mérkőzést, így a sikeres jutalomrúgást követően a kecskemétiek szempontjából aggasztó mértékűre nőtt a különbség (12-3). Nem váratott sokat azonban a kecskeméti válasz, Maftei bevarrt egy újabb büntetőt, így egy célon belülre lőtte ismét a vendégeket (12-6). A félidő fele még hátravolt, amikor lelkes játékát további pontokra tudta váltani a Hírös-városi csapat, új igazolásuk Dulgheru céljával és Nagyhegyesi kiszorított helyzetből értékesített jutalomrúgásával átvette a vezetést (12-13). Óriási szívvel és rettenetes akarással vetették bele magukat minden ütközetbe a kecskemétiek, magukat és az ellenfelet sem kímélve tartották a battai térfélen a játékszert, aminek egy újabb Maftei büntető és immáron 4 pontos vezetés lett a jutalma (12-16). A nézők, de talán még a bajnok Bulldogok sem tudták mire vélni a helyzetet, hogy a lelkes vendégek uralják a mérkőzést. A végére még jutott egy kis izgalom a kecskeméti célterület előtt, de a hármas sípszó a KARC győzelmét hirdette ki. Nagy fegyvertényt hajtott végre a kecskeméti csapat a bajnok idegenbeli legyőzésével, továbbá javította pozícióját a rájátszás előtt és megerősítette második helyét a tabellán. Vacaru mester csapatára március 27-én egy nagyváradi kirándulás vár, majd húsvétkor, április 3-án az Esztergomi Vitézek ellen hazai pályán mutathatja meg, hogy mire képes.
sok kép a Bulldogok fényképésze jóvoltából ITT megtekinthető
Rögbi NB I 7. forduló Kecskeméti ARC: Kiss (Dulgheru), Baranyi, Dalca, Asztalos (Tóth R.), Szundy (Gyenes), Fehér (Borbély), Tóth D. (Tóth Á.), Réfi, Bartus (Kovács), Maftei, Túri, Zidarescu, Schrauf (Nagy T.), Vacaru, Nagyhegyesi Pontszerzők: Maftei 19, Tóth D. 15., Réfi 5, Túri 5, Vacaru 5, Kovács 5 Nem okozott nagy problémát a fővárosi Exiles (Száműzöttek) csapata a KARC együttesének a hűvös márciusi iénynyitón. Maftei és az ifjú Tóth Dániel vezérletével az első félidőben 40-14-es meggyőző vezetésre tettek szert Vacaru mester tanítványai, akik helyenként sziporkázóan ötletes játékkal rukkoltak elő. A második játékrészben némileg visszaesett az iram, de a hajrára újra magára talált a kecskeméti csapat és további pontokkal tette keservessé a Száműzöttek vendégjátékát. Győzelmével a KARC a tabella második helyére ugrott, de az igazi erőpróba a március 20-án a tavalyi bajnok, jelenlegi listavezető gas.hu Bulldogok otthonában vár majd a Hírös-városi csapatra. sok kép a Bús Csaba jóvoltából ITT megtekinthető
Nem fogadta kegyeibe az időjárás a rögbiseket, akik az elmúlt három hét során kétszer sártengerben, egyszer pedig bár száraz, de fagyott talajon léptek pályára, ezúttal pedig nagy valószínűséggel hó várja majd szombaton a tojáslabdásokat a Bp. Exiles csapata elleni bajnoki nyitányon. A szilárd csapadék sem lesz ismeretlen a KARC-osoknak, hiszen Gheorghe Vacaru edző vezetésével január óta folyamatosan szabadtéren edzenek, valamint a zord körülmények ellenére február 20-a óta már három mérkőzést jegyeztek. Két edzőmeccsen egy győzelem (64-0 a Szeged ellen) és egy vereség (3-10 a Temesvár ellen), valamint az Interligában egy vereség (10-13 a Partizan ellen), ami egyelőre még a negatív tartományban tartja a kecskemétiek idei mérlegét. A mostani előadás azonban amolyan főpróba lesz a bajnokságban, hiszen a tavaly az Esztergomot megfricskázó Exiles csapat látogat a Széktóra. A főpróba jelleget az kölcsönzi majd a mostani összecsapásnak, hogy a következő heti derbi a tavalyi bajnok Bulldogok elleni idegenbeli fellépés lesz. Furcsa mód a mostani vendég Exiles ellen fejezték be 13-0-s idegenbeli győzelemmel az őszi szezont a kecskemétiek tavaly novemberben, akiket nem altat el az a tény, hogy egy hete a Bulldogok porolták el alaposan a fővárosiakat 52-5 arányban. Minden bizonnyal igyekeznek a korábbi fiaskót kijavítani a Száműzöttek, de a hazaiaknak is kellenek a pontok a rájátszás előtti minél jobb helyezés elérésért folytatott versenyfutásban.
Rögbi NB I 7. forduló
RRC 2. forduló Kecskemét, Széktói Stadion 4-es pálya 200 néző Vezette: Jelavic (CRO)
Kecskeméti ARC: Kiss (Badalicescu), Baranyi, Horia (Sütő), Asztalos (Fehér), Szundy, Gyenes, Tóth, Réfi, Bartus, Maftei, Túri, Zidarescu, Schrauf (Lukácsi), Vacaru, Nagyhegyesi Edző: Gheorghe Vacaru
Pontszerzők: Maftei 5, Tóth D. 5
A hétvégi esőzésnek köszönhetően óriási sártenger fogadta az RRC (Regional Rugby Cup) második fordulójában a KARC és ellenfele a Partizan Belgrád csapatát vasárnap a Széktói Stadionban. A szerbek majdnem pontosan egy éve már vendégszerepeltek Kecskeméten, akkor szoros meccsen 13-7 arányban diadalmaskodtak a hírös városiak ellen. A mérkőzés első pillanataitól magához ragadta a kezdeményezést a hazai gárda, uralta a tolongásokat és szervezetten szűrte meg a Partizánok szórványos támadásait. Emellett persze folyamatosan ostromolta a szerbek védvonalát, de az első pontokig majd 11 percet kellett várni: Maftei egy középről elvégzett büntetőt vágott be három pontért (3-0). A kapott pontok felélénkítették a vendégeket is, ha eddig nem is gondolták, kezdtek lassan rájönni, hogy ennél sokkal többre lesz szükség, ha győztesként akarnak távozni. Sajnos a sorozatos kecskeméti hibák megbosszulták magukat és a félidő felénél Zogovic büntetőjével egalizáltak a Partizánok (3-3). Kiegyenlítettebbé és ezáltal változatosabbá vált a játék, a szerbek is feljöttek mind játékban, mind pedig a hibákat tekintve, de a védelmek mindkét oldalon jól zártak, ha pedig esetleg egyszer-egyszer sikerült is átjátszani őket, akkor még mindig ott volt Fortuna, aki minden bizonnyal nagyon sokszor nézett félre ezen a mérkőzésen a kecskemétiek kárára. Egy ilyen apró kis szerencsén múlott, hogy a félidő vége előtt percekig célterületükhöz szegezett vendégek megúszták cél nélkül, majd túlélték Maftei zseniális beívelését is, ami már a célterületen lévő Vacaru kezéből perdült ki a hazaiak nagy bánatára. Maradt tehát a félidei döntetlen. A szünetet követően szemmel láthatóan gyengébbnek tűnt a hazai tolongás, már nem tudták olyan biztosan elhozni labdáikat a zárt szituációkból, amit meg is éreztek a szerbek, beszorították a hazaiakat, percekig nyomás alatt tartva őket, végül egy gyorsan elvégzett büntetőt követően Tasic beszuszakolta a játékszert a célterületre, de a jutalomrúgás ezúttal kimaradt (3-8). Egy célnyira nőtt a különbség a két csapat között, de közel fél óra még hátra volt a mérkőzésből, így tovább folytatták az attakot a kecskemétiek. A feszültség az idő múlásával egyenesen arányosan nőtt, a 20. percben egy kakaskodást követően a hazaiaktól Zidarescu a vendégektől Milanko mehetett 10 perces pihenőre. A kölcsönös emberhátrányból a hazaiak kovácsoltak előnyt, egy remek figurát követően az ifjú Tóth Dániel tört be a szerbek célterületére, Maftei pedig nem hibázott a jutalommal és máris a KARC-nál volt az előny (10-8). Alig 5 percig örülhettek azonban a hazaiak, a Partizan egy nagy kavarodás után elért tolongás céllal ismét átvette a vezetést (10-13). Tíz perc elkeseredett, kecskeméti rohamokkal teli küzdelem következett, a vendégek már csak a játék tördelésével és lassításával voltak elfoglalva, a KARC pedig érthetetlen módon csak rövid figurákat erőltetett, amik rendre elhaltak a szerbek a masszív védőfalában. Fortuna most már kijelenthetjük egyértelműen átállt a másik oldalra, hiszen a kecskemétiek többször már csak 1m-re jártak a vendégek célterületétől, mégsem tudtak pontot elérni. Így maradt az újabb három pontos vereség, ami már lassan a belgrádi csapatok védjegye lesz a KARC ellen (ősszel a Royal Belgrád otthonában kaptak ki 10-7-re a hírös városiak). A következő megmérettetésre nem kell sokáig várni, mivel hazai pályán először március 6-án a Szeged elleni edzőmérkőzésen, majd március 13-án az Exiles elleni bajnokin lép pályára Vacaru mester csapata.
Felkészülési mérkőzés Kecskeméti ARC: Kiss, Baranyi, Sütő, Asztalos, Szundy, Fehér, Tóth D., Réfi, Bartus, Maftei, Túri, Zidarescu, Schrauf K., Nagy, Nagyhegyesi Cserék: Tóth R., Köteles, Kádár, Borbély, Németh, Schrauf T., Jámbor, Kövecses, Balla, Lukácsi Pontszerző: Maftei 3
A zord időjárás és a meglehetősen barátságtalan körülmények ellenére Gheorghe Vacaru edző vezérletével egész télen a szabadban készült az első osztályú KARC rögbicsapata a tavaszi szezonra. Az edzéseken a fő hangsúlyt mindvégig a labda kapta, bízván abban, hogy a rendkívül sok taktikai és technikai fejlesztő gyakorlat meghozza gyümölcsét a hamarosan sorra kerülő éles csatákban. A román tréner számítása már az első edzőmérkőzésen beigazolódott, mivel nagy-nagy meglepetésre 70 percig vezetve végül minimális vereséget szenvedtek a kecskemétiek a román proficsapat, a Temesvár gárdájától. A múlt szombaton lejátszott összecsapáson a KARC új szerzeménye a 21 éves Adrian Maftei droprúgásával több, mint egy órán át vezetett 3-0-ra a hazai alakulat. A neves ellenfél csak a hajrá perceiben a sok cserének köszönhetően percekre játékából kieső hazai csapat védelmét tudta gyors egymásutánban kétszer is feltörni (3-10). A 3x30 perces edzőmérkőzésen nem csak egymással, de az elemekkel is meg kellett vívnia a csapatoknak. A rendkívül mély pálya és a hideg egyaránt nehezítette a „sárdagasztók” dolgát, a KARC a védekezésben, míg a Temesvár rendkívül jól szervezett támadásaiban nyújtott említésre méltót. Új hír még a KARC háza tájáról, hogy a junior válogatott Köteles Péter, az Emírségekből visszatérő Kovács József, és a hosszú kihagyás után újra csatasorba álló Nagy Tamás és Tóth Richárd segítségével örvendetesen felduzzadt az első csapat kerete. Az elkövetkezendő hetek nagy „hadjáratához” szükség is lesz minden hadra fogható erőre, hiszen április végéig szinte minden héten új csata vár a Hírös-városi alakulatra. Az első ellenfél, a február 28-án vasárnap sorra kerülő Interliga mérkőzés keretében érkező Partizan Belgrád csapata. Az szerb ellenfél nem ismeretlen, hisz a tavalyi kiírásban is összehozta egymással őket a sors(olás), akkor idegenben egy vaskos, itthon pedig egy minimális (7-13) vereséget szenvedett a kecskeméti alakulat. Ezúttal meglepetésre készülnek Vacaru mester tanítványai, akik fogadkoznak, borsot törnek a partizánok orra alá.
Interliga 2. forduló KARC – Partizan Belgrád (SRB) 2010.02.28. vasárnap, 14 óra Széktói Stadion 4-es pálya
Nagy megtiszteltetés érte a Kecskeméti ARC rögbi szakosztályát, mivel otthont adhat a magyar rögbi történetében egyedülálló kezdeményezésnek a Nemzeti Akadémiának. A spanyol mintára életre hívott kezdeményezést Harmath Ákos Technikai Igazgató javaslatára és az MRGSZ Elnökség támogatásával hozták létre, melynek lényege, hogy egy helyszínen egy időben három utánpótlás válogatott kap technikai-taktikai, elméleti, gyakorlati segítséget a válogatott edzőktől és különböző specialistáktól. A havonta egyszer megrendezésre kerülő akadémián 80 fő, köztük a magyar női válogatott, az U18 és U20 válogatott fog részt venni. Az első alkalomra február 14-én vasárnap kerül sor, a tervek szerint pedig egészen júniusig minden hónap második hétvégéjén jönnek a fiatalok Kecskemétre. Az elméleti képzésben a doppingról, a sérülések elkerüléséről, helyes táplálkozásról kapnak majd információkat szakértőktől, gyógytornászoktól, orvosoktól és edzőktől a fiatalok. A forgó színpad elven működő menetrend szerint amíg egy csapat az elméleti képzésen van, a másik a pályán gyakorol edzőjével, míg a harmadik különböző felméréseket végez. A foglalkozások 10 órától 15 óráig tartanak, melyet ebéddel zárnak majd. A költségeket az MRGSZ és a KARC állja, mindamellett, hogy az utazást maguknak kell megoldaniuk a résztvevőknek. A kecskeméti rendezésért Németh Krisztián lesz a felelős, azért hogy a biztosított infrastruktúra és szervezés méltó legyen az eseményhez és a hagyományokhoz.
Ezúttal a Népligeti Olimpiai sportlétesítményben gyűltek össze a 7s bajnokságban induló csapatok, azaz, hogy egyel kevesebben, hiszen a 10 NB I-es indulóból, az Elefántok nem jelent meg, ami a kiírás értelmében azonnali kizárással ért fel számukra. Az időpont kiválasztása sem igazán kedvezett a csapatoknak, hiszen többek közülük előző nap még XV-ös bajnokit játszottak, így az éppen még hadra fogható, sérülést megúszó és fittségét tekintve elfogadható játékosok alkották a kereteket. Ilyesfajta kényszerűség szülte a kecskeméti 7s keretet is, ami szinte teljesen kicserélődött az első fordulón 2. helyet elért csapathoz képest. Ezúttal Kövecses, Szundy, Németh M és Németh B, Lukácsi, Köteles, Zidarescu alkotta a szűk keretet. A csoportbeli ellenfelek ellen még jól ment a játék, az Esztergomot 26-17-re, a Biatorbágyot 26-12-re vertük, de a negyeddöntőben sajnos elfogyott a szufla és Köteles orrtörés miatti kiválása sem segített sokat, így a Szeged ellenében minimális 17-12-es vereséget szenvedtünk. Ezzel a teljesítménnyel helyt állt a csapat, köszönet érte mindazoknak, akik a körülményekhez képest felvállalták és elutaztak a versenyre. Reméljük tavasszal nagyobb elánnal tudunk résztvenni és kúszunk még feljebb a tabellán. Állás két forduló után:
Rögbi NB I
6. forduló
Kecskeméti ARC: Kiss, Baranyi,
Badalicescu, Asztalos, Szundy, Gyenes, Köteles (Nagy J), Réfi, Bartus,
Fehér, Túri, Zidarescu, Schrauf (Hegedűs Zs.), Nagy T. , Nagyhegyesi
(Kövecses) Pontszerző: Baranyi 5, Nagyhegyesi 9, Badalicescu 3 Nehéz ellenfél, a mindig kiszámíthatatlan Exiles gárdája várt a záró fordulóban a KARC-osokra. A kecskemétiek ismét felforgatott csapattal, a 17 éves Kötelest kezdőként jelölve, azonban a több hónapra kidőlt Tóth Dániel, valamint Sütő, Borbély és Bíró nélkül utaztak Cinkotára, ahhoz a csapathoz, aki szeptemberben meglepetésre 26-22-re verte az Esztergom csapatát. A kellemetlen közjáték, ami a mérkőzés csúszásához vezetett nem tett jót egyik csapatnak sem, hiszen több, mint 30 percig várakoztak a szokatlanul hideg időben a már bemelegített játékosok, mire a játékvezető a sípjába fújt. A hideg ellenére parázs hangulatban kezdődött az összecsapás, a KARC szinte középkezdésből célt érhetett volna el, de egy apró hiba miatt elmaradt a frappáns kezdés. Ezt követően kiegyenlítődött a játék, kemény diónak tűnt a szervezett Exiles retesz feltörése, ami végül a 15. percben Túri áttörését követően Nagyhegyesi céljával és jutalomrúgásával vette kezdetét (0-7). A várt pontgyártás azonban elmaradt és visszasüllyedt a mezőnyjátékba a két alakulat. A pálya a már megszokott sár-együtthatóval rendelkezett, amihez volt alkalmuk november hónapban hozzászokni a kecskemétieknek. A védekezés mindkét oldalon jól zárt így egy célnyi kecskeméti fórral mentek pihenőre a csapatok. A második játékrész már mozgalmasabbnak ígérkezett, bár erről Vacaru edzőnek minden bizonnyal más volt a véleménye, hiszen minden bizonnyal nem dicsérte meg Réfit, amiért rúgásért kiállítatta magát, de emberhátrányban sem volt említésre méltó pontszerzési lehetősége a hazaiaknak. Alig hogy kiegészült a KARC, tíz pontosra növelte előnyét, Badalicescu dropjával (0-10). A hazaiak cserékkel próbáltak frissíteni, de a játék képe mit sem változott a pályán történő események a kecskemétiek akaratát tükrözték, ami nem jelenti azt, hogy sétagaloppá szelídült volna, ellenkezőleg, kőkemény csata volt minden egyes méterért. A hajrához közeledve eldőlni látszott a mérkőzés, hosszú attak után Baranyi szakított át, Nagyhegyesi pedig ismét bevarrta a jutalomrúgást (0-17). A tetemes előny ellenére egy cseppet sem lankadhatott a KARC-osok figyelme, hiszen az Exiles becsületére legyen mondva nem adta fel, sőt sorra ostromolta a vendég-védelmi vonalakat. A hátralévő fertály órában már nem változott az eredmény, a taktikát maximálisan betartva megérdemelten hozta el a bajnoki pontokat a Kecskemét. Ezzel a győzelemmel mini-körbeverés alakult ki az ősszel a KARC az Exiles és az Esztergom csapatai között, de számolgatásra még nincs szükség, hiszen a tavaszi fordulók minden bizonnyal átírják a jelenlegi sorrendet. Az őszi forduló végeredménye
Rögbi NB I
4. forduló
Kecskeméti ARC: Kiss (Sütő), Baranyi,
Badalicescu, Asztalos (Bíró), Szundy (Nagy J.), Gyenes, Tóth D., Réfi,
Bartus, Fehér, Túri, Zidarescu, Schrauf, Vacaru, Nagyhegyesi Pontszerző: Vacaru 3 Jó előjelek fémjelezték a Kecskemét esztergomi vendégjátékát, hiszen az egy héttel ezelőtti Belgrádban járt csapatból még hiányzó Bíró, Sütő, Réfi trió játékra jelentkezett, valamint Vacaru edző fia, Vicente is csatlakozott a KARC keretéhez, így tehát legerősebb csapatával vonult fel a Hírös-városi alakulat a 10-szeres bajnok Vitézek ellen. A Ferences-pálya deja-vu érzést csalt elő a vendégekből, hiszen hasonlóan saras, mély talajon játszottak egy héttel korábban is. A rossz körülményeket még tetézte a szokatlanul csípős, hideg időjárás is. A mérkőzést mindkét fél tapogatózással kezdte, tapintható volt a pályán a taktikai fegyelem. Pontos rúgások, tért-ölelő felszabadítások és mindkét oldalon jól záró védelem volt a szembetűnő. A kecskemétiek nem engedtek teret az Esztergom tolongás játékának, míg a mozgékony kecskeméti háromnegyed nem igazán élt a mély pálya és a romboló Vitéz-védelemnek köszönhetően. Érdekes módon egyik oldalon sem alakult ki igazán célveszélyes helyzet, egyedül az esztergomi Bíró Gábor 12. percben értékesített büntetője hozott pontot az első játékrészben. (3-0) A második félidő gyors sárgalappal kezdődött, Nagy Rolandot küldte 10 percre pihenni Lukács játékvezető, azonban az emberelőnyt nem tudta pontokra váltani a kecskeméti csapat, bár ebben a játékrészben átvette a kezdeményezést. Mintegy húsz percig az hazaiak térfelén folyt a játék, mindeközben Vacaru nehéz szögből értékesített büntetőjével egalizáltak a KARC-osok. Nem örülhettek azonban sokáig a mikrosikernek, mivel Bíró ismételten pontokra váltott egy büntetőt az 59. percben (6-3). Egyre inkább egycélos mérkőzésnek ígérkezett az összecsapás az idő múlásával, de sehogy sem bírtak a felek egymással. Hiába a cserék, az ügyes támadások, nem változott már az eredmény, így bár a mérkőzés képe alapján a döntetlen reálisabb eredmény lett volna, az Esztergom könyvelhette el a győztesnek járó 3 pontot, míg a KARC egy bónuszponttal gazdagodott. Az utolsó bajnoki megmérettetésre két hét múlva, november 28-án fog sor kerülni, ismét idegenben, ezúttal az Esztergomot meglepetésre megverő Exiles otthonába látogat majd a KARC csapata.
RRC
1. forduló
Kecskeméti ARC
– Kiss, Szani, Badalicescu, Nagy, Asztalos (Borbély), Gyenes, Tóth D., Szundy,
Bartus, Fehér, Túri, Zidarescu, Schrauf, Lukácsi (Németh M.), Nagyhegyesi Pontszerzők: Schrauf 5, Nagyhegyesi 2 Szinte napra pontosan egy éve találkoztak utoljára a belgrádi királyi csapattal a KARC-osok. Tavaly ilyenkor Kecskeméten szoros első félidőt követően egy kiadós zakóba (17-31) szaladt bele hazai pályán a kecskeméti csapat. Azóta azonban sok víz lefolyt a Dunán, Gica Vacaru mester személyében új edző és játékosok is érkeztek a Hírös-városba augusztusban. Az elmúlt hónapok kemény munkája és Gica - ahogy a játékosok hívják mesterüket - elképzelése egyre jobban látszik a csapat játékán. A belgrádi kiruccanás csak egy jó főpróbának ígérkezett az Esztergom elleni bajnoki derbi előtt, de ez nem jelentette azt, hogy félvárról veszik a kecskemétiek. Sajnos az előjelek ennek ellenére nem voltak túl rózsásak, hiszen Sütő, Réfi és Bíró nélkül utaztak el a kék-fehérek, míg Baranyi betegsége miatt nem ülhetett a kispadra. Vacaru mester némileg felforgatta így a tolongást, Szundy a második sorból összefogónak, Gyenes pedig leválónak állt, valamint Fehér továbbra is élvezte irányító poszton a bizalmat. A belgrádi pályát egy szóval lehetett volna jellemezni: Borzalmas. Több helyen óriási kiterjedésű víztócsák, de leginkább iszonyúan mély pálya fogadta a megmérkőző feleket. A játék képét egyértelműen befolyásoló körülmények következtében irtózatos sárdagasztás folyt a pályán. A maroknyi magyar szurkolótábornak már 5 perc elteltével nehézséget okozott felismerni kedvenceit, jobbára maradt a támadási irány, mint támpont a 30 tetőtől - talpig sároz játékos megkülönböztetésére. Első említésre méltó eseményként Lukácsi egy rossz ütközést követően 12 perc után cserét kért, így a kétszemélyes kispadról máris csatába állt Németh Máté. A játék a pálya középső részén folyt, közel egyenlő erők gyömöszölték egymást majd fél órán keresztül. Az első célveszélyes helyzetre 34 percet kellett várni, ekkor Schrauf tudott áttörni a belgrádiakon és berobogott a célterületre. Nagyhegyesi jutalomrúgásával magához ragadta a vezetést a KARC (0-7). A cél felpörgette a vendégeket és sorra veszélyeztettek a belgrádi célterület előtt, a két vendégmunkás Badalicescu és Zidarescu az utolsó percben a célterület előtt 1m-rel ejtette előre a labdát, így sajnos maradt a soványka kecskeméti előny. A második játékrészben továbbra is a KARC uralta a játékot, a hazaiak elvétve látogattak el a vendégtérfélre, de elég volt néhány rossz momentum, valamint Szundy kiállítását követő kavarodás, hogy egy gyorsan elvégzett büntetőből kiegyenlítsenek a szerbek. Közel fél óra volt még a végéig és újrakezdődött a mérkőzés. A KARC két büntetőt és egy kihagyhatatlan helyzetet is hibázott és ahogy az ilyenkor lenni szokott, 10 perccel a vége előtt jött Arsic és középről bevágott egy büntetőt. A vendégek futhattak az eredmény után, míg a szerbek igyekeztek minden lehetséges módon tördelni a játékot. Volt itt több orvosi ápolás, hosszúra nyúló cserék és két kiállítás is, de mindez már nem változtatott az eredményen, hogy szerencsétlen mérkőzésen minimális vereséget szenvedett a kecskeméti alakulat. A következő héten a hiányzókkal kiegészülve Esztergomba látogat a KARC a bajnokság 4. fordulójában.
A hét végén Belgrádba utazik a KARC csapata, helyi "királyi" alakulathoz. Az ellenfél Royal Belgrade csapatával tavaly már összemérte erejét a Hírös-városi alakulat, akkor egy szoros és egy sima mérkőzésen alulmaradtak a kecskemétiek, idén új edzővel és új csapattal vágnak neki a küzdelemsorozatnak. A tavalyitól eltérően nem oda-visszavágós rendszerben zajlanak a küzdelmek, hanem két hatcsapatos divízióban sorsolás alapján. Ennek megfelelően a KARC otthon fogadja a Partizan Belgrade és a Zágráb alakulatát, valamint utazik a Royal Belgrade, a HARK-Mladost Zagreb és a Bulldogok csapatához.
Regional Rugby Cup A Google maps segítségével megnézheted hol van a Kraljevski Beogradski Ragbi Klub pályája.
A hét végén 12 csapat részvételével rendezték meg a Széktói Stadionban a 7-es Rögbi Bajnokság 1. fordulóját. A nevezés tekintetében a korábbiaktól eltérően nagy érdeklődés egyértelműen a sportág sikeres Olimpiai kampányának köszönhető. A 7-es rögbi a normál, azaz 15-ös változathoz képest sokkal gyorsabb és sokkal dinamikusabb, legfőbb szabályaiban azonosak, de a létszám és a játékidő tekintetében viszont nagy az eltérés, hiszen 2x7 fő játszik 2x7 percig, egy ugyanakkora pályán. A rendkívül sok futást, helyezkedést és teljesen más taktikai repertoárt igénylő játékból sokat láthattak azok, akik kilátogattak a gyönyörű őszi napsütésben zajló tornára, hiszen alig 6 óra leforgása alatt 19 mérkőzésen összesen 607 pont esett. A pontgyártásból a KARC-osok is élen voltak, akik a három csapatos csoportok közül a C jelűbe kerültek. Az első mérkőzésen a Szeged ellen még döcögősen ment a játék (17-10), majd a másodikon a Biatorbágy ellen beindult a verkli (33-0), így következhetett a negyeddöntő, ahol az Esztergom volt a szenvedő alany a helyenként sziporkázóan játszó hazaiakkal szemben (31-0). Az elődöntőben a Szentes várt a kecskemétiekre, de ők sem jártak jobban az előző „áldozatoknál” (40-0). A zömében 20 év alatti és három rutinosabb játékosból álló kecskeméti csapat ellenfele a döntőben a másik ágon szintén menetelő Bulldogok voltak. Sajnos a szoros időrend miatt az elődöntőt követően a Bulldogok közel 30 percet pihenhettek, míg a hazaiaknak mindössze 10 perc állt rendelkezésére, hogy regenerálódjanak, ami a történtek fényében kevésnek bizonyult. Ötödik mérkőzésén a láthatóan elfáradt kecskemétiek ellen három gyors céllal megszerezte a vezetést a battai csapat. A döntő második felében itt is ott is egy-egy cél született, így a KARC futott be a második, míg a Batta az első helyre. Összességében remek mérkőzéseket, látványos csatákat és jó hangulatot hozott a 7-es Bajnokság első fordulója. A következő körre alig egy hónap múlva, november 29-én kerül majd sor, Pécsett.
Kecskeméti ARC: Gyenes, Jámbor, Tóth, Zidarescu, Fehér, Nagy, Lukácsi, Hegedűs, Németh M., Túri, Schrauf, Németh B. Edző: Gheorghe Vacaru
A torna végeredménye és a bajnokság jelenlegi állása: 1 Bulldogok 2 Kecskemét 3 Pécs 4 Szentes 5 Elefántok 6 Szeged 7 Esztergom 8 ÁVF 9 Exiles 10 Biatorbágy 11 Fehérvár 12 Békéscsaba
A kecskeméti csapat eredményei:
Szombaton
megkezdődnek az idei 7-es Rögbi Nemzeti Bajnokság küzdelmei. Az első
fordulóra a kecskeméti Széktói-stadion 4-es pályáján kerül sor október
31-én, szombaton 10 órától. A bajnokság négy torna eredményeinek alapján dől el, ezek közül kettő még az idei naptári évben (október 31-én és november 29-én), kettő pedig 2010 februárjában és áprilisában kerül lebonyolításra. A 12 csapatos formátumban 3 csapat alkot egy-egy csoportot, ezek összeállításánál az első tornán a 15-ös rögbi rangsor alapján történik a beosztás, a második alkalomtól kezdve azonban már a korábbi eredmények döntenek a sorrendről és a csoportbeosztásról. A torna 10 órakor kezdődik, a helyosztókra 13.30-tól, a döntőre 15.30-tól kerül sor. A
kecskeméti nyitótorna csoportjai a következőként alakulnak:
Rögbi NB I
3. forduló
Kecskeméti
ARC – Kiss, Baranyi, Badalicescu, Asztalos (Borbély), Szundy, Gyenes,
Tóth, Réfi, Bartus, Németh M. (Fehér), Schrauf (Lukácsi), Túri, Zidarescu,
Jámbor (Kövecses), Nagyhegyesi Pontszerzők: Zidarescu 10, Nagyhegyesi 10, Tóth 5, Borbély 5, Schrauf 5 Egy hónap után lépett ismét tétmérkőzésen pályára a KARC rögbicsapata és mindjárt egy szó szerint is fekete ellenféllel kellett megküzdenie a Nagyvárad Spartans személyében. A román csapat már második éve szerepel a magyar bajnokságban és bár mindkét eddigi összecsapásukat a kecskemétiek nyerték, egyszer sem bizonyultak könnyű ellenfélnek. Az erősen megfiatalított Kecskemét kezdte vehemensebben a mérkőzést, folyamatos nyomás alatt tartva ellenfelét. A feketében játszó román csapat a játék széttördelésével és lassításával volt elfoglalva, ami mintegy tíz percig bizonyult jó taktikának, Zidarescu egy nagyváradi passzt félpályáról elcsípve senkitől sem zavartatva szerezte meg az első kecskeméti pontokat, Nagyhegyesi pedig biztosan értékesítette a jutalomrúgást (7-0). A pontok megnyugtatták a hazaiakat, Vacaru edző pedig folyamatos instrukciókkal segítette csapatát a pálya széléről. Alig néhány perc elteltével újabb kontratámadást követően Schrauf bolondította meg a vendégvédőket, Nagyhegyesi ismét bevarrta középről és máris duplázódott az előny (14-0). A vendégek alig látogattak át a kecskeméti térfélre, rúgásaik is csak percekre vetették vissza a hazai rohamokat. Ha már játékban nem tudták felvenni a versenyt, az alattomos megmozdulásokban élre törtek a nagyváradiak, durvaságot követően 10 perces büntetést kaptak, így emberelőnyben támadhatott tovább a KARC. Alig telt el húsz perc és Zidarescu második céljával már 21-0 volt az állás, már csak egy cél kellett a nagyarányú győzelem esetén járó bónuszponthoz. Alig akadt olyan, aki arra fogadott volna, hogy ez majd csak a második játékrészben fog bekövetkezni, pedig sajnos így lett, a kezdeti kecskeméti rohamok alábbhagytak, és a vendégek is jól szervezték a védekezésüket. Az egyedüli eseményt a Nagyvárad játékos-edzője szolgáltatta egy három pontos mezőny dropp-rúgással, így kialakítva a félidő eredményét 21-3. A második játékrészben mindkét edző frissítéssel próbálkozott, melynek eredményeképpen a kecskemétiek élénkültek fel jobban, az ifjú Tóth Dániel céljával (28-3) behúzták a bónusz pontot is, a másik oldalon pedig egy újabb szándékos durvaságért járó sárgalap jelentette az eseményt. Peregtek a percek és főleg a tolongás csapatrészek feszültek egymásnak, mintegy húsz percig kézzel fogható eredmény nélkül. Rengeteg hiba és az összeszokás hiánya is látszott a hazaiakon, de szemmel látható volt, hogy előre meghatározott koncepció alapján, fegyelmezetten szőtték támadásaikat, egy ilyen akció végén Borbély tette le a labdát a nagyváradi célterületre, Nagyhegyesi pedig ötödik jutalomrúgását is értékesítette (35-3). A hajrá perceire felélénkültek a spártaiak, de ez is kevés volt ahhoz, hogy célt érjenek el, ilyen arányban is megérdemelten nyerte meg a mérkőzést a KARC csapata. A válogatott dániai fellépése, valamint az Interliga beinduló küzdelmei miatt két hét szünet következik a bajnokságban, de október 31-én sem maradnak rögbi nélkül a kecskemétiek, mivel az olimpián 2016-ban debütáló 7-es rögbi először kiírt honi bajnokságának első fordulóját rendezik majd a Széktói Stadionban, ahol a hazai kék-fehéreken kívül további 8 csapat részvétele tűnik biztosnak. Sok kép a Kecskenet.hu-n Bús Csaba jóvoltából az alábbi LINKEN
Az ebédidőben kezdődő összecsapás sajátos koreográfiája szerint a megszokottól eltérően 3x30 percig tartott. Az első játékrészben a KARC első csapata vette fel a harcot a Temesvár gárdájával. A Ghoerghe Vacaru edző által irányított hazaiak mintegy tíz percig bírták a temesvári rohamokat, majd egy szélre kijátszott akcióval megszerezték a vezetést a vendégek (0-7). Ezt követően kiegyenlítettebbé vált a mérkőzés, magukra találtak a kecskemétiek és néhány ügyes akcióval, valamint a román tréner által elképzelt taktikát meg-megvillantva nem egyszer zavarba hozták a temesvári védőket. Hazai pályán szokatlanul nagy iramú mérkőzést láthatott a szépszámú közönség és, ami talán még ennél is fontosabb, szép megmozdulásoknak, szemet gyönyörködtető akcióknak sem voltak híján a csapatok. Az első harmad végéig meglepetésre nem változott már az állás, jöhetett a második játékrész és mivel matinéra készültek a csapatok ezért a cserék is egymást érték. Ebben viszont jobbnak bizonyultak a vendégek, hiszen pillanatok alatt berámoltak még két célt a „tarcsinak”. Negyvenöt perc elteltével szerephez jutott a harmadik vendéggárda is, kecskemétiekkel kiegészülve az Esztergom is pályára lépett. A vegyes csapat újult erővel szállt harcba neves ellenfelével, akiknek magasabb sebességi fokozatba kellett kapcsolniuk. Rendkívül váltakozó és eseménydús mérkőzés alakult ki ismét a pályán, de sokáig nem sikerült hibára késztetni egyik védelmet sem. A második harmad végére aztán gyors egymásutánban egy vendég és egy hazai cél is esett (5-26). Az utolsó játékrész már igazi örömjátékot és a vegyes „kecskergomi” csapat felzárkózását hozta (12-26), de a véghajrá a temesváriaknak sikerült jobban, akik ilyen arányban is megérdemelten nyerték a mérkőzést (12-38).
Kecskergom – CSM Temesvár 12 - 17
A mérkőzésről képek a Kecskeméti Lapok honlapján Bús Csaba jóvoltából ITT
Igazi csemegék és visszatérés a gyökerekhez. Ez is lehetne a jelszava a szombati ünnepségsorozatnak, melyben a közös nevezőt az idén 30 éves fennállását ünneplő kecskeméti rögbicsapat jelenti. Először a majd egy hónapja pihenésre kárhoztatott NB I-es gárda lép pályára a Széktói Stadionban. Az ünnepi vendég illusztris társaságból került ki, hiszen a tavalyi Közép-Európa Kupa győztese, a román bajnokság 6-ik helyezettje a Temesvár csapata látogat Kecskemétre. További pikantériája a mérkőzésnek, hogy a KARC jelenlegi trénere Gheorghe Vacaru, pont a szombati ellenfél kispadját cserélte fel a nyáron a Hírös-városira. Az összecsapásra a Széktói Stadion 4-es pályáján kerül sor 12 órától. Ezt követően a program kettős jubileummá változik, hiszen az idén 45 éves GAMF és a 30 éves KARC jóvoltából az események a főiskola sportpályáján folytatódnak. Azon a zöld gyepen, amelyen 1979-ben útjára indult a kecskeméti tojáslabdás sport, ahol a főiskola nevét viselve egészen 1995-ig mérkőzéseiket játszották a kék-fehérek és amelyet mindmáig otthonuknak tekintenek. Az emlékmérkőzés ötlete hamar támogatókra talált a főiskolai jubileumot szervező bizottság részéről, így lehetőség nyílik, hogy 15 órától a rögbisek vegyék birtokba régi pályájukat. A visszajelzések alapján a kecskeméti öregfiúkon kívül a közel száz valaha kék-fehér színben szereplő volt GAMF-os és egykori játszótárs találkozójára van kilátás, melyre a régi nagy ellenfelek közül Esztergomból a Liget SE-ből és a Zöld Sólymokból is érkeznek majd játékosok.
Nemzetközi barátságos rögbimérkőzés
KARC/GAMF 30 éves emlékmérkőzés
Rögbi NB I 2. forduló Kecskeméti ARC:
Kiss (Sütő), Baranyi, Badalicescu, Makai (Borbély), (Bíró), Asztalos,
Fehér, Réfi, Szundy, Bartus, Beke, Schrauf (Kövecses), Túri, Zidarescu,
Jámbor (Lukácsi), (Németh M.), Nagyhegyesi A hazaiak számára felemásan kezdődött a mérkőzés: alig három perc elteltével Nagyhegyesi büntetőjéből megszerezték a vezetést (3-0), viszont szélsőjüket Jámbort sérülés miatt le kellett cserélni. Ezt követően több, mint húsz percig hiába próbálkoztak a Bulldogok, tökéletesen zárt a kecskemétiek védelme. A félidő derekán aztán rövid időre megtört a jég, a szélen tolongás akcióból célt értek el a vendégek, de Nagyhegyesi újabb sikeres büntetője után ismét a Kecskemétnél volt az előny (6-5). A hajrára újabb kényszerű cserét kellett végrehajtania Vacaru edzőnek, a reaktivált Makai is bicegve hagyta el a pályát. Az utolsó percekre aztán ismét óriási nyomás alá kerültek a hazaiak, akik több, mint 10 percig a saját térfelükre szorultak. A félidőt jelző bírói sípszót megelőzően, egy szemfüles céllal mégis magához ragadta a vezetést a vendég együttes, így a szünetre 6-12-es eredménnyel vonulhattak a csapatok. A második játékrészben bár többet kockáztatott a hazai gárda, a Bulldogok tolongásbeli erőfölényére nem találtak ellenszert. Az első célhoz kísértetiesen hasonló formációból újabb ötpontos akciót teljesítettek a vendégek, így 13 pontosra növelve előnyüket a hősiesen küzdő kecskemétiekkel szemben (6-19). Beke középről elvégzett büntetőjét követően halvány remény ugyan csillant a hazaiak előtt (9-19), de a battaiak vasmarokkal szorították megszerzett vezetésüket és újabb cserékkel frissítették fáradni látszó tolongásukat. Ez a lehetőség azonban Vacaru edzőnek nem állt rendelkezésére, hiszen cseréit a kényszer és a sérülések szülték, ezúttal a korábban becserélt Borbélyt váltotta Bíró a félidő derekán. A mérkőzés a hajrához érkezett és elkeseredett harc folyt a pályán. A vendégek a négy cél után járó bónusz pontért, míg a KARC a szépítésért hajtott, de a véghajrára teljesen elkészült erejével a hazai csapat, a Bulldogok pedig az első játékrészhez hasonlóan ezúttal is az utolsó percben értek el célt, ami tökéletes másolata volt az előzőeknek (9-29). A rangadóról megérdemelten vitte el a pontokat a bajnokcsapat, míg a Kecskemétnek sok munkára lesz szüksége, hogy megtalálja az ellenszert a Bulldogokhoz hasonlóan erős csapatok ellen. A bajnokságban most öt hetes szünet következik, addig a Magyar Kupában és az Interligában folytatja küzdelmeit a kecskeméti gárda. A mérkőzésről fotókat Búcs Csaba jóvoltából itt és Banczik Róbert által itt nézhettek.
Az Esztergomi Vitézeket a trónról 10 év után letaszító gas.hu Battai Bulldogok csapata lesz a KARC ellenfele a rögbi NB I 2. fordulójában, szombaton a Széktói Stadionban. Az illusztris olajvárosi vendégek a bajnoki cím júniusi begyűjtése után augusztus végén elbukták a Vitézek elleni Kupadöntőt, de azóta már a zsebükben van az első fordulóból egy 99-0-ás (!) győzelem is a szintén százhalombattai Fekete Sereg ellenében. A KARC pedig az elmúlt
héten Szegedről hozta el a pontokat, miután a 36-5-ös megnyugatató sikert
aratott. A mutatott játékkal azonban nem lehetett maradéktalanul elégedett
Gheorghe Vacaru vezetőedző, hiszen sokszor még akadozott az általa
elképzelt új játékstílus. A Bulldogok ellen azonban már mindenképpen jobb
játékra és hazai győzelemre számít az új tréner, akinek Tóth eltiltása,
valamint Sütő és Gyenes sérülése is fejfájást okoz. Rögbi NB I 2. forduló Kadett mérkőzés 15 órától.
Az MRGSZ 2009 őszén esedékes szövetségi rendezvényekre kiírt pályázatait a versenybizottság javaslata alapján, valamint a pályaművek átvizsgálása alapján a következő képen határozott: 1. 2009.09. 26. 7-es Magyar Köztársaság Kupa férfi à Székesfehérvár 2. 2009.10. 10. Magyarország Szlovénia EB csoportmérkőzés és Diákolimpia à jelentkező nem volt, ezért felkérjük Esztergomot, hogy vállalja el a megrendezést 3. 2009.10. 18. 7-es Bajnokság 1. forduló Kecskemét 4. 2009. 10. 23. Magyar Utánpótlás kupa à Bálint István megbízása, helyszín Gyopárosfürdő Mindenképpen ezen a napon kell megrendezni a kadét, junior kupát, XV-s meccset játszanak 2x10 perc, a többi korosztály kicsinyített pályán 7’s rögbit játszik. 5. 2009.11.21. Magyar 7’s Kupa női, Székesfehérvár 6. 2009.11.22. 7-es Bajnokság 2. forduló à Pécs
Rögbi NB I 1. forduló Kecskeméti ARC: Kiss (Sütő), Baranyi, Badalescu (Bíró), Asztalos (Borbély), Szundy, Fehér, Réfi, Tóth, Bartus, Beke, Lukácsi (Németh B.), Túri, Zidarescu (Németh M.), Schrauf (Jámbor), Nagyhegyesi Edzők: Gheorghe Vacaru Pontszerzők: Badalescu 5, Sütő 5, Szundy 5, Fehér 5, Réfi 5, Schrauf 5, Beke 6 Június 20, a
harmadik helyért vívott mérkőzés óta, nem lépett pályára a KARC csapata
tétmeccsen. A szezont egy régen látott ellenfél a Fit World Szeged ellen
kezdte meg a kecskeméti alakulat. A Tisza-parti gárdáról csak annyit
lehetett tudni, hogy javarészt fiatal erőkből áll és energiáit legfőképp a
tolongás csapatrészben összpontosítja. A szünetben alapos fejmosáson esett át a kék-fehér alakulat, aminek meg is lett az eredménye, hiszen emberhátrányban Réfi és Szundy révén két gyors célt ért el, de nem tellett bele még 10 perc és Sütő, valamint Fehér céljai, majd Beke jutalomrúgásai el is döntötték a győzelem és a bónszpont (elért 4 cél után 1 bónuszpont jár) sorsát (5-36). Ekkor azonban Lukács játékvezető őszi hangulatának eredményeként megindult a laphullás: előbb Zidarescu-t küldte pihenni 10 percre (visszahúzás), majd az ezt szóvá tevő Tóth mehetett be az öltözőbe piros (!) lappal. Mindkét csapat értetlenül állt a szokatlanul kemény ítéletek miatt, de kettős emberhátrányát is kapott pont nélkül vészelte át a kecskeméti csapat. A már-már felborulni látszó pályaelőnyt tovább tetézte Fehér utolsó percben kapott sárgája (törlesztés), így bár az eredmény már nem változott, fölényes győzelme ellenére rossz szájízzel vonultak le a pályáról a kecskeméti játékosok. A fiatal és szimpatikus szegedi csapat nem szorult rá ilyen mennyiségű és "színezetű" segítségre, melyet a rendre a vendégcsapatot sújtó szokatlanul kemény ítéletek jelentettek. Összességében idény eleji forma, nagy küzdelem, sok hiba, de biztató jelek jellemezték az idénynyitó mérkőzést.
Végre elkészült a bajnoki sorsolás, mely nem tartogatott különösebb meglepetést az előzetes verziókhoz képest.
NB I
Divízió 2 Az azonos divíziókban lévő csapatok egymással oda-visszavágó rendszerben, míg a divíziók között sorsolás útján csupán 2 mérkőzés kerül lejátszásra. A KARC az ősszel a Szeged csapatával idegenben, míg a tavasz során az Esztergom II csapatával hazai pályán mérkőzik majd meg.
Újdonság még az így az NB I-ben versengő
10 csapat mellett a 8 csapatos rájátszás. Negyeddöntők az alábbiak szerint
a gyengébben rangsorolt csapat pályáján kerülnek lejátszásra (1 mérkőzés): Az elődöntők az elmúlt éveknek megfelelően a győztes negyeddöntős csapatokból kerülnek ki és az erősebben rangsorolt pályáján játsszák (1 mérkőzés). A döntő továbbra is pályázat útján dől el. A bajnoki és versenykiírást a letöltések menüben találjátok, csakúgy, mint a sorsolást (ami egyébként a főlap jobb felső sarkában lévő gyorslinkről is elérhető).
Augusztus 10-től lezárul egy korszak a KARC életében és egyúttal egy új és izgalmas időszak veszi kezdetét. Az elmúlt két évben Razvan Popovici távozását követően Kovács Attila és Adamik Zoltán segített ki bennünket és biztosította a folyamatos és szisztematikus munkát, melynek eredményeképpen az idén megszereztük a felnőtt 3. helyet és sok szép közös sikert éltünk meg. A legfontosabbnak mégis azt tartom az edzőpáros ténykedésében, hogy két éve szinte kérdés nélkül az első hívó szóra igent mondva álltak csatasorba, biztosítva azóta is a folyamatosságot. Nélkülük egészen biztosan nem tartanánk itt, ahol most tartunk. Ezúton is köszönet illeti mindkét edzőt az elvégzett munkáért és a csapathoz mindvégig lojális hozzáállásért. Az élet úgy hozta, hogy lehetőségünk nyílt egy kiváló szakembert idehozni Kecskemétre és miután Kovács Attila jelezte, hogy nem tudja folytatni a felnőtt csapat melletti ténykedését, ezért megmozgattunk minden követ, aminek meg is lett az eredménye. Sikerült megegyeznünk a Temesvár egykori trénerével Gheorghe Vacaru-val a KARC csapata vezető edzői posztjának ellátásáról. Mindenképpen szerettük volna, ha a csapat mellett segítőként, úgymond a jövő zálogaként marad egy kecskeméti edző is, akinek ez egy újabb lehetőség lesz rögbi tudásismeretének fejlesztésére, amit a jövőben a KARC javára kamatoztatni tud majd. Erre a szerepre felkértük Adamik Zoltánt, aki elvállalta a feladatot. Zoli lesz továbbá az utánpótlás koordinátora, így próbálva meg még jobban összehangolni Retkes Tibor szalagos rögbiseit, Kovács Attila kadettjeit, valamint a kialakításra kerülő és szintén a román tréner által edzett junior csapatot, hiszen ezek mind egymásra épülnek.
Kérem velem együtt köszönjétek meg az edzők elmúlt két éves áldozatos munkáját és üdvözöljétek az új csapatot a fedélzeten. További cikk a kesporton: http://kesport.hu/2009/08/13/valtozasok-a-karc-vezeteseben/
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||